Régóta keresem ezt a filmet. Csak néhány jelenetre emlékeztem belőle, na meg a zenéjére, az nagyon élesen megmaradt bennem. Tudtam, hogy előbb utóbb megérkezik hozzám. Sok filmszakértőt megkérdeztem, de nem tudták beazonosítani, hogy mire is gondolok.
A budapesti előadásom után Csernus Imréhez voltunk hivatalosak vacsorára. Borozgatunk, beszélgettünk Imre barátnőjével a kedvenc filmjeinkrő, festményekről. Megkérdeztem tőle is, hátha látta, viszont sem címet, sem rendezőt nem tudtam. Pillanatok alatt rávágta a címet: Szerelemre hangolva és a rendezőt is: Vong Kar-vaj. Neki is egyik kedvence. Sőt, folytatása is van, aminek a címe: 2046. Tudtam, hogy megérkezik hozzám ez a film. Arra viszont nem gondoltam volna, hogy pont így és itt:)
Egyszóval: a hangulata csodálatos. Évek óta emlékszem a zenéjére, a sajátos időtlenségre, a szereplők mozdulataira, arra, hogy csupán a főszereplők arca látszik, a többieké nem, jelezve, hogy nem is annyira jelentősek ebben a történetben. A film érdekessége az, hogy nem volt egy előre megírt forgatókönyv, hanem a rendező minden reggel elmondta a színészeknek, hogy mit vár el tőlük, így menet közben is többször átformálódott a történet. A két főszereplő, akik szomszédok, rájönnek arra, hogy férjük és feleségük egymással csalja meg őket, viszont nem akarnak olyanok lenni, mint párjaik, betartják egymás között a távolságot. A film a tartózkodás erotikájáról szól, bár egyre többet találkoznak és egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a szerelem beteljesületlen marad. A film nem egy klasszikus történet elmesélése, hanem az emlékek rekonstruálása. Az ezekbe oltott vágyakozás teszi a filmet felejthetetlenné. Érdemes megnézni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése