péntek, április 30

A sorsalakítás művészete

Májusban újra Mesterkurzus Müller Péterrel!
Népújság, április 30

Május 5-én közkívánatra ismét Marosvásárhelyen tart előadást az egyik legnagyobb hatású kortárs magyar gondolkodó! Müller Péter tavaly szeptemberi estjéről az óriási érdeklődés miatt sokan lemaradtak, ezért arra kérték a Mesterkurzus szervezőit: teremtsenek újabb lehetőséget a találkozásra a karizmatikus íróval. A Szeretetkönyv, az Örömkönyv, a Jóskönyv és a Gondviselés szerzője nagy örömmel tesz eleget a meghívásnak, és vadonatúj témákkal érkezik Erdélybe, hogy azoknak is friss élményt nyújthasson, akiknek sikerült meghallgatniuk 2009-es előadását. Marosvásárhelyen gondolataink teremtő hatalmáról mesél majd a közönségnek.
Olykor úgy érezzük, hogy csak sodródunk az eseményekkel, a körülmények változásaival, és semmiféle érdemi befolyásunk nincs életünk fontos eseményeinek alakulására. Valójában mindannyiunkban ott szunnyad egy sorsteremtő mágus – a baj csak az, hogy ez jobbára a tudattalanunk mélyéből működik, így gyakran olyasmit idézünk magunkra, amit egyáltalán nem szeretnénk. Ahhoz, hogy tudatosabban működtessük ezt az egyébként egészen bámulatos képességünket, mélyebb önismeretre, kitartó belső munkára van szükség. Ez által igen komoly pozitív változásokat indíthatunk el az életünkben – ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy bizonyos dolgoknak a mi aktuális érdekeinken túlmutató céljuk és jelentőségük van. Ezeket nem tudjuk elkerülni, sőt, minél elszántabban próbáljuk megváltoztatni a megváltoztathatatlant, annál több szenvedést okozunk saját magunknak. Ezekről a titkokról fogok beszélni május 5-én a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában” – mondja Müller Péter.
Jegyek már kaphatók a Kulcslyuk könyvesboltban, a Sáros utca 13. szám alatt.
Kihagyhatatlan program!

Nincsenek megjegyzések: