szerda, április 28

Olvassunk együtt:)


Magyarországon az Olvassunk együtt! program 2010. április 20-án indul, hogy könyveket és az olvasás örömét juttassa el rászoruló gyerekeknek, családoknak, iskoláknak. A kampány segítségével élénkítik a társadalmi párbeszédet, fellépnek a megosztottság ellen és a megbékélés mellett. A program indulása előtti hónapban gyerek és ifjúsági könyveket gyűjtenek, hogy minél több könyvet adományozhassanak a rászorulóknak.


Ezt olvashatjuk a honlapon: http://olvassunkegyutt.blog.hu

"Az Olvassunk együtt! - kampány és programsorozat ezért azt tűzte ki célul – látva más, közép-kelet-európai kampányok sikerét –, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. Az olvasás, mint eszköz és lehetőség segítségével élénkíteni szeretnénk a társadalmi párbeszédet, fel akarunk lépni a megosztottság ellen és a megbékélés mellett. Olyan nagy nyilvánosság mellett folyó programot kívánunk bonyolítani – közismert és véleményformáló személyiségek aktív részvételével –, amely ténylegesen hozzájárul az adott közösségek, települések, kerületek olvasási szokásainak megváltoztatásához, s egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi és személyes felelősségvállalás szükségességére is.

A 2010. április közepén induló programsorozat központi eleme a közös olvasás: a közismert személyiségek együtt olvasnak a gyerekekkel és szüleikkel akár egy vidéki iskolában, vagy egy fővárosi művelődési házban, és ezekhez az alkalmakhoz, lehetőség szerint, egy-egy kortárs magyar író is csatlakozik. Közösen választhatják ki az elolvasandó könyvrészleteket, hiszen a kapcsolatfelvétel már a találkozás előtt megvalósul, és a program alatt játékokra is sor kerül. Az eseményt kiegészíti egy bábelőadás, amely a mese segítségével hívja fel a gyerekek figyelmét a toleranciára, és az együttélés fontosságára. Egy-egy program végén a vendégek és a szervezők könyvcsomagot adományoznak a helyieknek, amely a biztatáson túl kiindulópontja lehet egy kezdődő gyűjteménynek is."


Itt pedig a hírességek kedvenc könyveiről olvashatunk: http://olvassunkegyutt.blog.hu/tags/kedvenckönyvek

Jó lenne, ha mi is csatlakozni tudnánk ehhez a programhoz...Felvetjük a csütörtöki könyvtári találkozón Emesének, lássuk mit szól hozzá:)

Nincsenek megjegyzések: