csütörtök, május 27

Párbeszéd a nevelésről

Május 26, Népújság




Körülbelül 20-25 személy gyűlt össze a Megyei Könyvtár Gyermekrészlegén, a Kulcs Egyesület és a Megyei Könyvtár szervezésében másodszor megtartott Párbeszéd a nevelésről című interaktív beszélgetésen. A találkozó témája az érzelmi intelligencia a nevelésben volt. A meghívottak (Balás Éva tanítónő, Mátéfi Enikő óvónő, Kádár Annamária pszichológus, Bodoni Ágnes pedagógus) Csíki Emese osztályvezető könyvtáros üdvözlő szavai után röviden ismertették az érzelmi intelligenciához kapcsolódó elméleteket, érdekes adatokat, majd szabad beszélgetés formájában adogatták egymásnak a beszéd fonalát. Szó esett többek között az első óvodai napok megpróbáltatásairól, az iskolakezdés első hónapjairól, a családi körben nyújtható „érzelmi pajzsokról”, a gyermekek öt szeretetnyelvéről, a nevelők pozitív életszemléletének fontosságáról. 

A szülőkből, nagyszülőkből, pedagógusokból és diákokból álló közönség bátran bekapcsolódott a beszélgetésbe, gazdagítva, fűszerezve ezt saját tapasztalataikkal, élményeikkel. Jó volt együtt lenni, beszélgetni – mondták a résztvevők és a meghívottak egyaránt. 
 Aki olvasni szeretne az érzelmi intelligenciáról, keresse a Kulcs Egyesület Első osztályos leszek című kiadványát (megvásárolható 5 lejért a Kulcslyuk Könyvesboltban, a Sáros utca 13. szám alatt), ahol más hasznos és érdekes írások mellett Kádár Annamária: Az érzelmi intelligencia mint a siker kulcsa című cikke is szerepel. 
A Megyei Könyvtár (Csíki Emese által képviselve) és a Kulcs Egyesület ígérete szerint rendszeressé válnak ezek az alkalmak, úgyhogy javasoljuk mindenkinek, hogy kísérjék figyelemmel az újságokat, és ha kedvük kerekedik, jöjjenek el a következő beszélgetésre. 

Gábor Júlia, Kulcs Egyesület – programfelelős

2 megjegyzés:

Réka írta...

én miért nem tudtam, hogy van ez a beszélgetés? az elsőről is lemaradtam, erről is csak most olvasok, pedig olvasok sajtót, csak nem bújom minden nap az ajánlott programokat. jó lenne ha bejelentenéd a következőt a blogodon. köszi!

Anna írta...

Ok, rendben, szólok, a blogra mindig kiteszem ezeket az infókat is.