csütörtök, május 20

Orgona




A napraforgó után ez a kedvenc virágom. Egyrészt, mivel lila.

Valahogy a mostani lelkiállapotomnak a kifejeződése ez a szín, ami a a nyugodt kék és az izzó vörös kombinációja. A spektrum színei között a legrövidebb hullámhosszal rendelkezik, legnagyobb az energiája, nyugtat, feltölt. A lakberendezők a dolgozószoba színének javasolják, mivel erősíti a kreativitást. Segíti a fizikai és spirituális feltöltődést, emellett gyulladáscsökkentő, memóriajavító. Több mint egy éve hordom ismét a lilát, volt még a líceumi évek alatt egy periódusom, amikor nagyon szerettem. A lila az elfojtott szexualitás és a spiritualitás színe, én a spiritualitás miatt viselem, szoktam mondani:)
Aki a lilát szereti kreatív, szenvedélyes, szabadgondolkodású.

Most mindenhol virágzanak az orgonák. Mi is elültettünk egy kis orgonafát a kertben, úgy néz ki túlélte, Magyarországról telepítettük át Erdélybe:) Az orgonavirág az elsöprı erı és a szeretet jelképe, emiatt is szeretem...

Tóth Árpád: Orgona


Bár holtra metszé kertész görbe kése,
még édesíti a fanyar szobát,
s a hűs homályon úgy remeg tovább
illatja, mint halk húrok reszketése.
Ám olykor egy-egy függöny rezegése
a lila fürtön arany fényt dob át,
s felgyújtja, mint egy nagy kevély opált,
melynek szikrázva szédít szívverése.
Óh én szerelmem, kit sok ferde kés
már halni vágott: bú és szenvedés,
óh édes emlék, te is így jelensz meg:
olykor: sóhajtó illat, hűs zene,
és olykor: tágra nyílt opál szeme
egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek...

Nincsenek megjegyzések: