„Amikor 2000 május 25-én megszülettél, öröm és boldogság költözött a szívembe. Egy baleset következtében immáron 20 éve, hogy mind a négy végtagom béna, ezért aztán nem tudtam, hogy kettőnk kapcsolata mennyire tud közeli lenni.[…] A pszichológiát tankönyvből tanultam, arra viszont, hogy kell nyitott szívvel élni állapotom tanított meg.[…] Még két éves sem voltál, mikor szüleiddel észleltük az autizmus jeleit. Ráébredtem arra, hogy még több mondanivalóm lesz számodra. Most már azt is el kell mondani, milyen az ha valaki más, ha különbözik a többiektől.”
Böngészem a szemináriumi prezentációk összefoglalóit. Egyik csoport a Daniel Gottlieb pszichológus és rádiós műsorvezető által írt Drága Sam című, 32 levélből álló regényt mutatta be, amit a szerző autista unokájának írt. Egyik nagy kedvencem a könyv. Egész félévben csapatokban dolgoztak a tanítóképzős diákok. Ez az alábbi beszámoló szépen rávilágít arra, mit is nyerhetünk a közös munka segítségével. Jól esett olvasni és látni azt, hogy megértették a LÉNYEGET.
Akkor születik eredményes munka, ha harmónia van. Ez minden esetben igaz. Sok ember, több ötlet. Ez be is bizonyosodott, ugyanis abban egyetértettünk, hogy nem akartunk az előzőekhez hasonló előadást. Aztán jöttek az ötletek.
Egyik ötlet az volt, hogy a legfontosabb életre vonatkozó mondatokat, tanácsokat, gondolatokat mindenki válassza ki a saját részéből és alkossunk belőle egy egységes levelet, amit majd ajándékként továbbítunk a társainknak. (az ajándékos rész már megvolt, de az előadásról még szó nem esett)
Egyikünk megpillantotta Juditnál a kulcsot a falra felakasztva és azt kérdezte, hogy mi lenne ha ilyen kulcsokat vágnánk ki. Először ez a kijelentés vidám kuncogást szült, de később már jó ötletnek tartottuk. A levélhez csatolva jelentést is adtunk neki: a levél a boldogabb élet kulcsa.
A leveleket hullámos ollóval körbevágtuk, majd egy másik társunk felajánlotta, hogy a gyerekeknek használt tigris pecsétjével le is zárhatjuk a leveleket, egy komolyabb külalakot adva ezzel neki.
Egy kis édességgel, “életédesítővel” is akartunk kedveskedni, minden levél mellé egy cukorkát is felvarrtunk.
Aztán valaki bedobta, hogy mi lenne ha az írót megszemélyesítenénk. Hogy hogyan? Az egyik társunk kalapot és kosztümkabátot öltve vezetné be az előadásunkat és ugyanígy zárná le. Jó ötlet volt.
A fejezeteket csoportosítottuk témájuk szerint, és ezzel azt értük el, hogy az előadás folyamatában többször sorra kerültünk és nem csak egyszer.
Zenei aláfestésre is gondoltunk.
Power pointtal gazdagítottuk az előadásunkat.
Egy plakátot is készítettünk, melyen a legfontosabb fogalmak szimbólumok, illetve rajzok formájában tükröződtek. A kezdő és záró motívum az angyal, tehát egy körkörös egységben az élet szakaszainak, állomásainak megfelelően látható volt rajta egy cumi, egy hajó, egy tolókocsi, mely hol szomorúságot, hol boldogságot jelentett, egy tigris, a három miliméter, melyre kell vigyáznunk , a sír… lényegében mindaz, ami az ÉLET.
Következett a munka, a kivitelezés. Mindenkinek meg volt a maga feladata. Míg az egyik a kulcsokat vágta, addig a másik a leveleket nyomtatta ki, a harmadik körbevágta, a negyedik pecsételt, az ötödik felvarrta a levélre a cukorkát és a kulcsot, aztán jött a zene kiválasztása, a plakát megrajzolása, a ruhadarabok beszerzése.
A csapatmunka hasznos volt. Volt akinek nehéz volt, volt akinek nem annyira. Amikor mással kell dolgoznunk sokkal nehezebb egyeztetni az ötleteket, de közös nevezőre jutottunk és elegedetten zártuk le napjainkat. Hasznos, az életre való, következtetésket szűrhetett mindenki magának, egyénileg, ezzel tanulva sok mindent; de ami a legfontosabb, hogy megismertük egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése