péntek, január 8

Bridget Jones, a Fendi pénztárca és a problémababák története



Ezt muszáj leírnom:)

A héten, szerda délután történt. Kimentünk Edével a boltba vásárolni. Vettünk kenyeret, újságot és beugrottunk egy másik boltba tejet vásárolni. Fizettünk és kijöttünk a boltból, az én kezemben a tej, újság, az Edéében a kenyér és a süteményei. Közben a Vásárhelyi Hírlapban megmutattam Edének a cikket, ami megjelent az újévi kívánságokról, amiben engem is megkérdeznek a jövő évi terveimről és arról, hogyan érdemes terveket szőni.

Hazaérünk, eszünk, egyszer csak eszembe jut, hogy ki kell fizessünk valami adót és hogy adjam oda Edének a pénzt. Pénztárca sehol. Keressük és rekonstruáljuk az eseményeket. Valószínű, az üzletben hagytam, ott fizettem utoljára. Ede visszaszalad és sehol semmi, nem látta az elárusítónő.

A pénztárcámnak eszmei értéke van. A doktori avatásomon kaptam Imola barátnőmtől. Ő Amerikából kapta, csak neki túl "henszifenszi" volt és nem használta, mivel eredeti FENDI. Én csak azután tudtam meg, hogy létezik ilyen márka, miután megkaptam a pénztárcát.
Nem is ettől értékes darab, hanem mert van benne egy 1 dolláros és egy kis fekete papír, amit Imola írt: Doktornő, a bugyelárisod mindig tele legyen:) És azóta, hogy megkaptam, igen szerencsés vagyok ebben a tekintetben:)

Ezen kívül van benne egy problémababa, amit még Barcelonában vettem. Edének van egy kicsi, nekem meg egy nagyobb. Worry dolls-nak hívják angolul és spanyolul pedig a Muñecas quitapenas néven illetik. Guatemalaból ered és abban az indián hagyományban gyökerezik, hogy este, ha a személy (leggyakrabban gyerek vagy nagyra nőtt gyerek, mint jómagam:) nem tud aludni a problémái miatt, akkor ezt elmondhatja a problémabájának, amit a párnája alá helyez alvás előtt. A baba átveszi a problémákat és segít elaludni, reggel pedig úgy ébred fel, hogy a baba elviszi magával ezeket. Terápiában is használják és van, amikor a gyereket is bevonják ennek készítésébe. Az én babám mindig velem van...A Bridget klub minden tagjának van, mivel Réka és Timi is vettek maguknak, miután tiszta véletlenül megtalálták azt a boltot, ahol én vettem a sajátomat.

Ede filozofált, miután túl volt a pánikon, hogy milyen jó lenne, ha a problémababák beszélgetni tudnának egymással és az övé hazahívná az enyémet. Aztán elhesegette a gondolatot, hogy badarság. És közben teljesen kikészült az én pénztárcám elvesztése miatt:)






Szóval a legnagyobb veszteséget mégiscsak a problémababa jelentette. Pénz csak egy 50 ron volt benne, na meg a bankártyák és a személyazonosságim, amit decemberben cseréltem ki. Ede azt mondta: mekkora a valószínűsége annak, hogy megtaláljuk az iratokat meg a pénztárcát, miután a pénzt kiveszik belőle? Én teljes mértékben meg voltam benne győződve, hogy megkapom, nem tudom, hogy miért, csak ezt éreztem.

Közben már nem volt idő ezzel foglalkozni, mivel kezdődött a Pszichotrilla és rohantunk, hogy elérjek, mert az élő műsor csak nem kezdődhet el nélkülem:) Egy nemfogadott hívás volt a telefonomon és útközben visszahívtam. Egy néni veszi fel, mondom neki, hogy hívtak erről a számról és bemutatkozom. Ő azt mondja, nem hívott, de gondolkodjak, vajon miért is hívott volna. Kérdem, csak nem találta meg a pénzárcámat. És ő: de igen és már kerestek, de nem találtak telefonszámot, mivel a személyazonossságim a régi, szüleim címére szól és nekik nincs Romtelecom-os előfizetésük, így nem találtak meg a telefonos tudakozón keresztül.

A néni elmondta, hogy a földön találta meg a pénztárcát, az élelmiszerbolt és a kocsma között, egy autó mellett. Persze, hogy akkor ejtettem le, amikor az újságot forgattam. Benne volt minden, pénz, iratok, problémababa és az egy dollárosom. Én elmentem az ErdélyFM-hez, Ede pedig a nénihez. Egy 83 éves magyar néni volt és mint utólag kiderült, a szomszédja hívta fel a tréninges névjegykártyámon található telefonszámot a néni telefonjáról. A néni semmit nem fogadott el köszönetképpen...

És csodák mégpedig vannak...Ede azt mondta ezentúl fog hinni bennük és az összes "hülyeségemben". Főleg amiatt, mert nyáron az egyik telefonomat hagytam el egy padon és mielőtt letiltottam volna a kártyát, még felhívtam egyszer saját magam, mert 39 hívás után csak csengetett és senki nem vette fel. Egy férfi válaszolt románul és tudtomra adta, hogy a telefonomat a rendörségen találom meg. Egy lány megtalálta és bevitte hozzájuk. Mikor utána mentem, akkor azt mondták, ilyen még soha nem történt velük, hogy valaki bevigyen nekik egy telefont...A lány egy nyilatkozatot töltött ki, megvárt engem, de mire beszélni tudtam volna vele, hamar elsietett, még megköszönni sem tudtam neki....

Szóval, vagy azt hiszed, hogy az életben semmi sem varázslat, vagy pedig azt, hogy minden az. Én ez utóbbit választottam....És működik:)

2 megjegyzés:

Reka írta...

Nekem is van egy telefonos sztorim. A nyaron a jatszoteren egy fa toveben talaltam egy mobilt. Gondoltam egy gyereke lehet, nem volt tul ertekes, es volt rajta valami lehuzi. Amikor felvettem a foldrol szetneztem, sokan voltak a teren, de senki sem jott oda. Persze a hivott szamok kozott "tata" es "mama". Probaltam hivni, mire a robot: nincs egyseg. Igy fogtam a sajat telefonomat es felhivtam "mama"t, nem vette fel. Aztan "tata"t. Elmondtam romanul, hogy azt hiszem megtalaltam a gyereke telefonjat. Nem tudott azonnal odajonni, de kerte adjam be a szomszedos vendeglobe, es megkoszonte. Na en bementem a nedeglobe, ahol eppen eskuvo volt, le volt foglalva a lokal, nezett mindenki, hogy mit keresek en ott. Odaadtam a pincernonek a telefont, mondtam, hogy talaltam es majd egy ferfi jon utana. Neztek nagyon, de mondtak, hogy majd odaadjak. Remelem megkaptak a telefont a gazdai, mert eleg cecos volt visszajuttatni. Valahogy megsem banom, es nem sajnaltam ra az idot stb. Igy erzem jol magam. Ha az en gyerekeme lett volna... Es aztan elkezdtem gondolkozni ezen a teman: kell-e a gyereknek mobil? milyen kortol? stb.... egy veletlen, es csak ugy jonnek a gondolatok spiralban...

Napraforgó írta...

Olyan jó hinni abban, hogy ezek a dolgok megtörténnek:)
Ha a saját hozzáállásunkon változtatnánk, akkor nem indulnánk ki abból, hogy mindenki ilyen vagy olyan, hanem azt mondhatnánk, hogy bízom abban, hogy...

Hogy kell-e telefon egy gyereknek?
Fogas kérdés...