Kínlódás helyett öröm
Dr. Vekerdy Tamás elôadása mindig egyedi, különleges élményt jelent. Szavait hallgatva jobb, megértôbb pedagógusnak, szülônek és nagyszülônek érezhetjük magunk, s egyben leltárt készíthetünk arról, hogy miképpen váltunk be a felsorolt három minôség valamelyikében.
Hogy honnan ered ez a bensôséges hatás, amely az elsô mondatok után összeköti a közönséggel? Talán abból, hogy a gyermekek számára kért megértô, elfogadó és segítô magatartást sugározza a közönség felé. Nem kioktatni akar életmûvének, munkásságának, tapasztalatainak piedesztáljáról, csak újra meg újra elmondani, hogy a gyermekközpontú családban és a gyermekközpontú iskolában mit kellene tenni, hogy a nevelésben ne a kínlódás, hanem mindkét fél öröme kerüljön elôtérbe.
Ezért is jó, hogy népes közönség volt kíváncsi szavaira a marosvásárhelyi Kulcs Egyesület meghívására Erdélybe elhozott Mesterkurzus második elôadásán a Kultúrpalota nagytermében.
Kik vagyunk, mit hozunk magukkal? E témáról mondta el újra, hogy mindnyájan egy veleszületett énstruktúrával jövünk a világra, s a felettes énünk és az ösztönénünk közötti küzdelemben kovácsolódik ki az egyéniségünk. Az viszont, hogy az "ént" anyagi terméknek vagy a lélek formájában valahonnan érkezô halhatatlan individualitásnak tekintjük, a világnézetünktôl függ.
A kisgyermek "leszívó erô", ezért kell néha felszabadítani az anyát, de óriási örömforrás lehet, ha szülôként nem akarunk semmit tôle, csak elfogadjuk olyannak, ahogy megszületett. A kisgyermeket, aki az anyanyelvet két-három év alatt megtanulja, nem kell fejleszteni, csak azt az érzelmi biztonságot kell megteremteni számára, amelyben érzelmi intelligenciája kiteljesedhet. Ez ugyanis az életben való beváláshoz fontosabb az értelmi intelligenciánál. A szülô és pedagógus dolga az, hogy felismerje: a nyolcféle intelligenciatípus közül a gyermek melyikkel rendelkezik, és segítse, hogy abban teljesedjen ki.
A kisiskolásnak nem otthon kellene délután gyakorolnia, házi feladatot írnia, hanem délelôtt az iskolában, amely a legalkalmasabb idô erre a tevékenységre. A kamasz gyermeket, aki élettani okokból lusta, hisz csont-, hormonális és idegrendszere változóban van, nem lenne szabad megterhelni, az iskola mégis azt teszi. A gyermeket nem kell meggyötörni, hisz minél jobban megôrizzük a neki megfelelô körülmények között, késôbb annál jobban fog teljesíteni. Nem a homogén, az elit iskola az igazán fejlesztô, hanem a vegyes – hangoztatta az elôadó. Az érzelmi intelligencia korlátlanul növelhetô, amit azzal lehetne elôsegíteni, ha a mûvészetek közegében nevelôdne fel a gyermek, amit a régi iskolák tudtak, de a mûvészeti oktatás ma egyre kisebb mértékben van jelen az általános és a középiskolákban.
Magyarországon nagyszerû tanárok vannak, de az iskolarendszer a legnehezebben mozduló társadalmi alrendszer az egészségüggyel együtt. Míg a XX. század elején a gyerekek 3–5 százaléka tanult tovább (és egy százaléka végzett egyetemet), ma ez a szám 97 százalékra emelkedett, miközben az iskolát nem sikerült a megnövelt iskolai népességhez igazítani.
A szülôk pedig sajnos nem élnek azzal a törvény adta lehetôséggel, hogy iskolaszékeket alapítsanak és beleszóljanak az oktatásba – idéztünk néhány gondolatot Vekerdy Tamás elôadásából. A sokoldalú pszichológus kérdésre válaszolva elmondta, hogy megsemmisítené a számítógépes játékokat, s a tévé elé csak a közösen kiválasztott mûsor idején, napi legtöbb 20 percre a szülôvel együtt engedné a kisgyermeket.
Beszélt az alternatív oktatásról, a szívéhez legközelebb álló Waldorf- iskoláról és sok egyébrôl is, amirôl bôvebben a könyveiben, újságcikkeiben olvashatunk. A személyes élmény azonban sokkal több ennél, ezért várjuk vissza Marosvásárhelyre.
(bodolai)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése