csütörtök, november 25

Párbeszéd a nevelésről

2010. november 25-én, csütörtök este 6 órakor a Párbeszéd a nevelésről című kerekasztal-beszélgetéssorozat ötödik alkalmán szeretnénk egy lépéssel rövidíteni azt a távolságot, amely elválasztja a hagyományos és az alternatív iskolákat, módszereket. 

Az alternatív oktatási módszereket alkalmazó tanintézetek a náluk zajló nevelést gyermekközpontúbbnak tartják a hagyományosnak tekintett, állami iskoláknál.  Azt hangsúlyozzák: az alternatív iskolák két fő sajátossága a tanárszerep megváltozása és a gyerek személyiségének fokozott figyelembevétele. Melyik tanítási módszert válasszam gyermekemnek, hogy az biztosítsa optimális fejlődését?


2010. november 25-éncsütörtök este 6 órakor Párbeszéd a nevelésről című kerekasztal-beszélgetéssorozat ötödik alkalmán szeretnénk egy lépéssel rövidíteni azt a távolságot, amely elválasztja a hagyományos és az alternatív iskolákat, módszereket.
Szeretettel várunk minden szülőt, nagyszülőt, pedagógust, diákot, valamint mindazokat, akik meg szeretnék ismerni közelebbről ezen alternatív módszereket. A beszélgetéssorozat meghívottai olyan óvónők, tanítónők, tanárok lesznek, akik gyakorlatban alkalmazzák őket és szívesen osztják meg velünk tapasztalataikat, ugyanakkor válaszolnak a felmerülő kérdésekre.


A találkozás színhelye a Maros Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtár részlege (a Kultúrpalota főtér felőli bejárata mellett).
A találkozás házigazdái: a Kulcs Egyesület részéről Bodoni Ágnes, szociálpedagógus, egyetemi tanársegéd; a Maros Megyei Könyvtár részéről Csíki Emese, osztályvezető könyvtáros. 

A belépés ingyenes.
A programot a Maros Megyei Tanács támogatja.

Gábor Júlia, programfelelős

Részletek itt: http://www.kulcs.ro/

Nincsenek megjegyzések: