szerda, február 24

Netfüggő” gyereksereg

http://umsz.manna.ro/media/netfuggo_gyereksereg_2010_02_24.html

Romániában a gyerekek 54, míg a serdülőkorban levő fiatalok 70 százaléka naponta használja az internetet, annak ellenére, hogy a szülőknek csak 55 százaléka szörfözik a világhálón – derül ki a Salvaţi Copiii Szervezet (a Save The Children romániai részlege) legújabb felméréséből.

Az ifjú internetezők között a legnagyobb népszerűségnek a Hi5 és Facebook közösségi oldalak örvendenek – a serdülőkorúak 82 százalékának van Hi5 profilja –, de emellett előszeretettel cseverésznek a Yahoo Messengeren és a Skype-on is.
„Paradox helyzet”
Az Intuitext szoftverfejlesztő cég és az Itsy Bitsy FM európai gyerekrádió közös, 3559 szülő válaszára alapozó felmérése rámutatott arra, hogy 2009-ben a Romániában élő 14 év alatti gyerekek 63,5 százaléka naponta leül a számítógép elé – rendszerint erőszakos játékokat játszani –, és 59 százalékuk szörfözik a világhálón.
A felmérést készítő szakemberek szerint az helyzet azért is aggasztó, mivel a megkérdezett három év alatti gyerekek 38,7 százaléka internetezik, míg a 7 és 10 év közöttiek 11,8 százaléka a virtuális térben keres megoldást a házi feladataira.


Szakemberek és szülők is aggódnak az internetező gyerekekért
„Ez egy paradox helyzet, – vélekedik lapunknak Kádár Annamária – mivel az eleve interaktívnak tartott lehetőségek lesznek a nagy csapdalehetőségek is egyben: a chatelés, a kortárscsoporttal való kapcsolatteremtés, a közösségi oldalakon való időtöltés.”
A pszichológus szerint a leggyakrabban megjelenő pszichés problémák a kapcsolatvesztés, elmagányosodás, depresszió, a tudat beszűkülése, „mivel itt virtuális és nem reális, „életszagú” kapcsolatok teremtődnek, itt nem működnek a gátlások, a valóság és irrealitás határán megteremtődő „átmeneti tér”-ben zajlik minden”.
„A gyerek védelmét még csecsemőkorban el kell kezdeni azzal, hogy átgondoljuk a saját viszonyunkat az internethez, szülőként saját magunk számára állítunk korlátokat, nem adunk a gyereknek követendő modellt ebben a tekintetben” – figyelmeztet a szakember.
Tudni kell élni vele
„Minket nem ért váratlanul az internetezőkorszak, mert két évvel ezelőtt, amikor Imre másodikos volt, kitört egy nagy botrány az osztályban, a lányok, nyolc éves lányok, társkereső fórumokon chateltek ismeretlenekkel. Akkor leültünk a fiúkkal és megbeszéltük, hogy az internet pont olyan, mint a való élet, csak veszélyesebb, mert lesből támadnak azok, akik bántani akarnak” – fogalmazott lapunknak egy marosvásárhelyi anyuka, aki azt is elmondta, hogy náluk korlátozva van az internethasználat, gyerekei csak célzottan látogatnak oldalakat, például egyszervolt.hu, pinguinclub.com, melyek védett tartalommal rendelkeznek.
Magyari Margitnak azonban nehezebb dolga van. „Óvodás kislányunk a nyolcadikos testvére mellett szocializálódott, együtt nézték a videókat, kezdetben csak meséket, most meg már szinte mindent megnéz, egyedül. A nap nagy részébben mi dolgozunk, ő meg kedvére barangolhat a videók között” – panaszkodik a maros megyei édesanya, aki már azt is fontolgatta, hogy lemond az internet előfizetésről.
„Azt hiszem, minket, a munkásosztályt túlságosan is meglepett a világháló, nincs időnk megtanítani a gyerekeinket élni a lehetőséggel” – summáz szomorúan Magyari.

Nincsenek megjegyzések: