Ma eszembe jutott Vacskamati virágja. Eszembe jutott az osztályom is, akiknek oszijuk voltam négy évig. Hatodikosok voltak, amikor színdarabokat adtunk elő, három Lázár Ervin mesét. Visszaemlékszem a próbákra, a készülődésre és a kedvenc kis részletemre, a virággal. Ahogy Attila, a "rossz" tanuló eljátszodta Vacskamatit. Ahogy megtanulta a szerepét és ahogy beleélte magát a szerepbe:) Jó érzés töltött el...Azt mondtam, akkor is nekik, hogy ezeket a pillanatokat nem fogom elfelejteni soha. Azt válaszolták: Hiszi a piszi. És voilá....
– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
– De igenis elvesszük!
– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
– Döm.
Megkérdezték hát a virágot. – Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen rád se nézett!
– Tudom – mondta a virág.
– Aztán meg agyonöntözött.
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem – mondta a virág.
– Miért szereted? – háborgott Aromo.
– Csak – mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése