hétfő, március 1

Elsős leszek program a Maros Megyei Könyvtárban

http://www.erdely.tv/Root/ErdelyTV/videotar/Februar/ELSOS%20LESZEK…

Egy anya mindenre képes a gyerekéért. Így hát nem csoda, hogy inkább ők jelentek meg a Maros megyei könyvtár gyerekrészlegén tegnap délután. A könyvtár interaktív találkozót szervezett az elso osztályos gyerekek szüleinek.

A könyvtár sok mindenkit összeköt. Családot, szülőt, gyereket, szakembert.

Csíki Emese
osztályvezeto könyvtáros, Maros Megyei Könyvtár

„Úgy gondolom, hogy amikor mediálni kell kapcsolatot az iskola és a szülő között, a könyvtárnál jobb hely nincs. Mert mind a kettőnek szüksége van egy olyan helyre ahova eljön, és azért gondoltam, hogy ide kell elhozni ezt a találkozót és itt legyen a gyerek részlegen, mert gyerekekről van szó, itt legyen a helye.”

Ez volt a legelső ilyen találkozó, amelyet a Megyei könyvtár szervezett a kisgyerekes szülőknek. A Kulcs egyesület pedig előadásukkal próbálta segíteni a jelenlévőket.

Vargancsik Iringó
elnök, Kulcs-Szociálpedagógusok Egyesülete

„Olyanok vagyunk, akik ebben a szakmában dolgozunk, esetleg egy-két gyereket már elindítottunk iskolába és ez azért úgy megmondja a szavát, tehát jó azt a bizonytalanságot eloszlatni, ami az első osztályba indulást úgy körülveszi.”

Szó volt iskolaválasztásról, az első nap nehézségeiről és a beszédhibákról. Továbbá kérdéseket lehetett feltenni a szakembereknek, akik együtt próbáltak válaszokat adni.

Vajda Jolán

„Régen nem voltak ilyen lehetőségek és most mind több és több lehetőség adódik arra, hogy megbeszéljük a szülők egymás között a gondjainkat, meg kérdéseinkre választ kapjunk.”

A következő találkozó két hét múlva lesz és érzelmi intelligenciáról lesz szó. Ekkor már más szakemberek fogják segíteni a szülőket.

Nincsenek megjegyzések: