vasárnap, július 19

Lóci

Imádom Szabó Lőrinc költészetét. A Semmiért egészen ma is egyik kedvenc versem. Különösen A huszonhatodik év (1957) 120 szonettből álló ciklusa tetszik.
És a Lóci óriás lesz...Ezzel a verssel felvételiztem annak idején a tanítóképzőbe.

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!...
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.


Kevesen tudják, hogy Lóci megírta apja végső, kórházi óráit. A kis könyv címe: Az utolsó háromszázöt perc, alcíme: A fiú gondolatai az apa mellett.

"Mindenesetre jelentem: feladatomat elvégeztem. Szabó Lőrincnek nemcsak fia, most már unokája is van. Réka. Van, aki tovább éltesse a géneket! Most 16 éves. Mennyi idős is lesz Réka tízezer nap múlva? Félek, és féltem őt is, könyörtelen, mindig-győztes ellenségünktől, az Időtől! De „Lóci”, talán Lóci, ő örökre hatéves marad. (És én belül, titokban, most és mindörökké, Lóci maradok.)"

Szerintem én is egy örök "Lóci" maradok:)
Teljes szöveg itt:

Nincsenek megjegyzések: