A POÉTA VÍZÓRÁS
http://www.kfg.hu/wiki/index.php/KempelenKozlony/HatodikPoetaVizoras
Tudom, ez érdekesen hangzik... Egy igazi kortárs költőről van szó, aki már három kötetét kiadta - de ne rohanjunk ennyire előre - elmesélem a történetet elejétől a végéig. Egy nyári délután anyukámmal szokás szerint ücsörögtünk a teraszunkon, s becsöngetett a vízóra-leolvasó. Hirtelen mindketten elkeseredtünk, hogy oda kell menni, be kell engedni, szóval a szokásos macera... A formalitás lezajlott, s mikor anyu visszajött, megkérdezte, nem akarom-e elolvasni egy kortárs költő legújabb kötetét, persze rávágtam, hogy szívesen, mert imádom a verseket, nyáron meg pláne jól jön egy kis szabadon választott irodalom, de nem értettem, miért kérdi. Fogta a tárcáját és a vízórás után ment - ekkor már nagyon gyanús volt a dolog, de nem mertem arra gondolni, ami valóban történt. Anyu visszajött egy kötettel, s kiderült, hogy a vízóra-leolvasónk egy igazi költő. Leesett az állam!Merényi Krisztián: Könyvvel a dombon
„Hurrrrá! Megjelent az új könyvem!” – kiált fel önfeledten János, és máris szedi a lábát a Rózsadombra melózni. Talán ő a földgolyó egyetlen háromkötetes vízóra-leolvasója. Nem vacakol. Az első ház előtt megfeszíti langaléta testét, kitüremkedő ádámcsutkája a nyeléstől majd előre lökődik. Becsenget az aranyművesek csodájának számító csengőn. Hatökrösiné nyit ajtót. Bodros haját épp száríthatta, csöpög róla a víz. Szemmel láthatóan türelmetlen. János rögvest tudatja vele: – Harmincöt köbméter fogyott! – Nem sok az egy kicsit? – Á! Belecseppentünk a nyárba… Képzelje hölgyem, megjelent az új verseskötetem, ha esetleg valakit érdekel, nálam megvásárolható. – Ni! Maga ilyennel is foglalkozik szegénykém? Aranyos, egyem a szívét! A göndör hajú hölgy gyorsan továbbáll. János egy rövid időre elanyátlanodik, és csak a valamivel szerényebb épületcsodában lakó fogyasztónál próbálkozik újra: – Megjelent a könyvem! Nálam kedvezményesen kapható! – Aha, hadd lássam csak. – Értem, maga a vízóra-leolvasó állása mellett még ezt is? Most megfogtam, mert APEH ellenőr vagyok! Rendelkezik számlával? Ha-ha-ha, csak vicceltem! Gratulálok fiatalember, így tovább! János szíve majd kiszakad kamrájából. Keskeny köz, égig érő paloták, ez már a rózsadombi legek birodalma. Az egyik kastélyból tagbaszakadt papa csoszog ki. Vélhetően, valamelyik milliárdos még épphogy nem mumifikálódott őse lehet. – Négyszáztizenhét az állás! – közli vele János. – Most kell fizetni? – Nem, a díjbeszedő küldi a számlát! – Maga a díjbeszedő vagy nem? – Én a terület mezei vízóra-leolvasója vagyok! – Hogy-hogy mezei? Nem hegyen vagyunk? – Ezt csak úgy mondtam... Egyébként megjelent a legújabb kötetem, ha bárkit érdekel a családból, nálam... – Ez meg milyen könyv? – Az enyém. – Azt látom, de ki írta? – Én vagyok a szerző! – Hagy ném! E-endrődi Já-ános, sose hallottam. Ez valami új? – Itt a fotóm! Az én könyvem! – Persze, hogy a magáé, de ki a szerzője? – Én írtam, én szereztem, én komponáltam... Még vagy öt percet küzdenek. A papa szánakozó mosollyal búcsúzik. Következik a középkorú, szigorú fizimiskájú, precíz vállalkozó: – Megél belőle? – Ó nem, ez csak szerelem! Imádok írni! Persze hosszú és rögös a tanulóút, épp ezt járom. – Ha nem hoz komoly pénzt, akkor miért? A felesleges időpazarlás helyett vállalhatna többletmunkát, képességeit elnézve, mehetne árkot ásni. Vastag a karja, bírná. Segíthetek, ha gondolja. Van összeköttetésem. Most van a szezonja, jó zsozsó van benne. Régi, romos kúria nagy telken. A nyugdíjas művésznő nyit ajtót. János a formalitások után, elmondja neki is. Az egykori komika végigméri, oly gyanakvóan, mint városi ember a vidéki parasztot, majd így: – Talán veszek, de megnézem, hogy kik támogatták. Nekem gyanús az ön neve, maga nem zsidó? – Nem állítom, hogy ezred ízig steril vagyok, de miért fontos ez? – Nagyon fontos! Csak ez a fontos! Nincs magának egy zongorista nagynénje? – Jaj, dehogynem, a Joli néni! – ő zsidóóóó! Remek muzsikus, barátok voltunk, de ne haragudjon, zsidókat nem támogatok… János talán a domb egyik leggazdagabb kastélyhelye előtt toporog. A főváros hírhedt vállalkozója, Buggathi úr közeledik, mellig érő vastag, arany nyaklánccal. Jó napja lehet, mosolyogva nyit ajtót. Három vérebét egy tapssal messzire zavarja. – Parancsoljon? Ja, a szereléséből ismerem fel. Maga a vízórás! – Üdvözlöm! Egy pillanat… hatszázhuszonnyolc az állás, kilencvennégy fogyott… – Ilyenkor sajnos mindig több! Tudja, a locsolás és a medence. Meddig emeli még a víz árát? – Nem én emelem! Egyébként Budapesten a legolcsóbb! Mielőtt elfelejteném, megjelent a harmadik könyvem, akár most is megveheti. – Magának könyve!? Mutassa csak… Ez igen! Maximálisan támogatom! Jöjjön beljebb! Várjon csak… Szívem! A leolvasó fiúnak könyve jelent meg! A lassan érkező Buggathiné, alias Púderné udvariaskodó gesztust tesz, majd visszasiet, veretni a napfényt ráncos hasára. Buggathi óvatosan meglesi a könyv árát. A kilencszáznyolcvan forint láttán elfehéredik, hirtelen kinyitja középen, s álcázott olvasásba kezd. – Ugye általában az életből meríti a témát? Én is írtam sokat, nem tudtam közzétenni. Van vagy száz versem, főleg a gondolataimról és az érzéseimről. Ah, amikor szerelmes voltam. A saját kedvencemet fejből is tudom, címe: Szeretlek! Szép hajnalon láttam meg orcád melegét, szerelmetes kezed megsimogatta énemet, rád leheltem sorsomat, szépek voltak a virágok, mindig tiéd vagyok, rád vágyom, érted élek. Amikor kiáltottam: szeretlek! Te visszakiáltottál: Én is szeretlek tégedet!”. Na mit szól? Hitte volna? Ismerőseim ma is biztatnak, szerintük színes és sokoldalú a gondolatvilágom, de nekem itt a család és az üzlet, nem érek rá szépelkedni. – Igen, nem könnyű… – Hát örülök, hogy megismertem. Nem győzöm hangsúlyozni: módfelett támogatom az ilyet! Viszlát! – Viszontlátásra! Lassan itt az este, János egyet sem adott el. Ügyvédház. „Itt biztos vesznek”. Megnézi a mérőt, majd: – Megjelent a könyvem, árulom... – Ha-ha-ha, jajjjj, de vicces! Van magánál könyv a köpeny alatt? Vízóra-leolvasás ide, majd könyvárusítás oda? Ha-ha-ha, ez nagyon jó. Viszlát… Később egy rokonszenves, fiatal, értelmiséginek látszó házaspárnál. –Tudja, nem olvasnak már az emberek, nincs idő erre, de adjon belőle ötöt, majd szétszórjuk – sóhajt a hölgy. – Ötöt, hűha! Valamennyit tudok engedni. Négyezerért jó lesz? – Félreértett! Ez nem szórólap? Olyan kicsi, bocsánat, azt hittük… – szabadkozik a férfi. Még van vagy hat cím, egyik házvezetőnője nyit. János így: – Kérem, mondja el a gazdáknak, hogy megjelent az új kötetem. – Áhá! Mi ez, drágaságom? – Könyv. Én írtam, versek vannak benne. – Mire való? – Hogy elolvassák! – Ha van magának olyan jó lövöldözős, akciós, aszt adhassa. Szolgalmi út, fenséges birtok, palota, bejelentkezés a kaputelefonba. A házi sofőr szállítja János elé elektronikus kisautóval az Úrnőt. – Példátlan! Ebéd közben zavarják az embert! Mindegy… jöjjön, nézze meg. – Kétszázhetvennyolc! – Jesszusom, mennyi lesz az Euróban, vagyis forintban? – Körülbelül kilencvenezer. – Ha valóban elfogyott, kifizetjük, de mi a bizonyíték, hogy jól olvasta le? – Miért mondanék mást? Két hónapja is majdnem ennyi volt. – Na jó, nincs több időm magára. Viszlát! – Asszonyom! Elnézést, még egy pillanatra! Ez a saját, harmadik könyvem. Többek között, én terjesztem. A múlt héten mutatták be a Műcsarnokban. – Adja csak ide! Ez valamilyen hajléktalan kiadvány? Ilyet árulnak az utakon. – Amit a kezében tart egy szépirodalmi kiadó könyve, semmi köze a fedél nélküli újsághoz. – De! Ez hajléktalan kiadás, nem lehet más! Miért szégyelli? Becsülendő, hogy még ilyen… mit is mondott? Ja, verseket ír! – Ha nem hisz nekem, kérem, nézze meg a második oldalt… – Mondom, hogy nincs erre időm. Maga hajléktalan, nem? Így csakis azok adhatták ki! – Tessék? – hűltem el, de már csak azért is: – Hát igen, az volnék, sőt, munkanélküli, mint látja – János a vízműves címkéje felé biccent, majd fürgén elhúz onnan. János nem maradhat sokáig, esőfelhők közelegnek, még eláznak a könyvei. Mind a húsz ott lapul a hátizsákban. Reményei szertefoszlanak, nem könnyű a könyveladás, még a Rózsadombon sem, pedig vagy száz helyen járt. Következő héten a kőbányai munkástelep van soron. Végigjárja a területet. Kevesebb a cím, mégis a „proli-családok” többsége őszinte érdeklődést mutat. János hazafele menet tizenhat könyvvel lesz könnyebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése