szerda, március 23

Dr. Czeizel Endre Marosvásárhelyen!

Pénteken Marosvásárhelyen tart előadást Dr. Czeizel Endre.


Március 25-én folytatódik Marosvásárhelyen a népszerű Nyitott Akadémia-sorozat (korábban Mesterkurzus), amely Müller Péter, Vekerdy Tamás, Ranschburg Jenő és Bagdy Emőke után a magyar ismeretterjesztés újabb legendás alakjával, Czeizel Endre orvos-genetikus professzorral tér vissza Erdélybe.

Czeizel Endre, akinek kiváló írásait az erdélyi olvasók is hétről hétre élvezhetik a Nők Lapjában, már a hetvenes évek óta bizonyítja életművével, hogy a tudomány igenis lehet közérthető és szórakoztató is, ha jól magyarázzák. Emlékezetes televíziós műsorai évtizedeken át sok százezer ember szegeztek a képernyők elé – ahogyan akkoriban mondogatták, „ha Czeizel professzor beszél a tévében, kiürül az utca." A neves tudós, akit hatvanadik születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntettek ki, a mai napig is elkötelezett híve a szórakoztató ismeretterjesztésnek, és szerte a világon minden terem megtelik, ha ő tart előadást. Nem csoda, hiszen nemcsak követhetően, élvezetesen, színesen magyaráz, de olyan információkat oszt meg a közönséggel, amelyeket a mai napig is kevesen tudnak, holott ezek sorsunkat, egészségünket, jövendőbeli lehetőségeinket is meghatározzák.
Marosvásárhelyen a professzortól megtudhatjuk, hogy családi örökségünk vajon miként befolyásolhatja sorsunk alakulását. A genetika forradalmának köszönhetően ugyanis ma már megismerhetjük azt a tervrajzot, amely életünk során megvalósul – sőt, bizonyos mértékben változtathatunk is ezen! De mi az, ami eleve „elrendeltetett”, s mi az, ami a mi kezünkben van? Vajon a tudatos beavatkozással mikor lépjük át azt a határt, amellyel már emberségünket veszélyeztetjük? Dr. Czeizel Endrét március 25-én pénteken este fél nyolctól a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában hallgathatjuk meg. Kihagyhatatlan találkozás korunk egyik nagy gondolkodójával!   Jegyek kaphatók a Kulcslyuk Könyvesbolt új székhelyén, a Kossuth utca 5-ben, pedagógusoknak, nyugdíjasoknak diákoknak kedvezményes árú jegyeket (25 RON) biztosítunk.

Nincsenek megjegyzések: