szerda, március 16

Dr. Czeizel Endre Marosvásárhelyen!



2011-től Nyitott Akadémia címmel folytatódik a közkedvelt Mesterkurzus-sorozat, amely márciusban a magyar ismeretterjesztés legendás alakjával, Dr. Czeizel Endre orvos-genetikussal tér vissza Erdélybe.

Czeizel professzor lenyűgöző televíziós műsorai (Születésünk titkai, Jövőnk titkai, Ki viszi át a szerelmet, stb.) generációk kedvencei voltak, hiszen senki sem tudja a tudomány legfrissebb eredményeit olyan érthetően és érdekesen tolmácsolni, mint ő. Nevéhez számtalan, immár alapműnek számító könyv fűződik, önálló rovata pedig hosszú évek óta óriási népszerűségnek örvend a Nők Lapjában. Hatvanadik születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 2000-ben pedig neki ítélték az USA-ban a Kennedy-díjat.

Czeizel Endre március 25-én érkezik a Nyitott Akadémia keretében Marosvásárhelyre, ahol Családi örökségünk – áldás vagy átok? címmel tart előadást a Kultúrpalotában.
A neves tudós, aki karizmatikus, szórakoztató, briliáns színpadi előadó hírében áll, olyan kérdésekre keresi majd a választ, amelyeken mindannyiunknak érdemes elgondolkoznunk. Emberi sors, felelősség, lehetőségek… A genetika forradalmának köszönhetően megismerhetjük azt a tervrajzot, amely életünk során megvalósul – sőt, bizonyos mértékben változtathatunk is ezen! De mi az, ami eleve „elrendeltetett”, s mi az, ami a mi kezünkben van? Vajon a tudatos beavatkozással mikor lépjük át azt a határt, amellyel már emberségünket veszélyeztetjük?

Kihagyhatatlan találkozás korunk egyik nagy gondolkodójával – minden válaszkereső, intelligens ember számára jó szívvel ajánljuk.
Jegyek már kaphatók a Kulcslyuk Könyvesboltban, a Kossuth utca 5-ben. 

Nincsenek megjegyzések: