szombat, július 10

Nyaralás a napköziben?

http://www.e-nepujsag.ro/hir.php?m=44446

Pöttömföldre semmi sem hozhat nagyobb boldogságot, mint az a piros vízfestékes, tanévzáró csokrokkal díszített nap, amely után már június elején vágyakozni kezd a legtöbb óvodás. A kisgyerekes szülők többsége azonban aggódva számolgatja, mennyi van még hátra a szünidőig. Mi legyen az aprósággal, ha a család felnőtt tagjai nem érnek rá vele foglalkozni? – ez ilyenkor a legfontosabb kérdés, legalábbis ha a dolgozó szülők hátterében nem húzódik meg egy szolgálatkész nagymama. Ebben az esetben a legkézenfekvőbb megoldást a napközik jelenthetik, amelyek összevont csoportokban a nyári időszakban is fogadják a gyerekeket és felváltva zárnak be egy-egy hónapra. Amíg második otthona „pihen,” egy előre kijelölt, közeli tanintézményben töltheti napjait az aprónép. Kihasználják-e a szülők ezt a lehetőséget, jót tesz-e egyáltalán a kisgyereknek, ha a napköziben nyaral? – kérdeztük az érintetteket.



A szakember szemével



Kádár Annamária pszichológus szerint a legfontosabb, hogy a szülők felkészítsék gyerekeiket a napközis nyárra. Ha ez nem történik meg, még az ötévesnél nagyobb, „gyakorlott” ovisok is megsínylik az új helyzetet.


– Az a legjobb, ha az első napokban az egyik szülő is részt vesz a foglalkozásokon, éppúgy, mint a beszoktatás időszakában. A 3-4 éves apróságok leginkább a felnőttekhez ragaszkodnak, ők nehezen dolgozzák fel, ha kéthetente más-más óvó néni vigyáz rájuk. Éppen ezért az öt évnél kisebb gyerekeknél, amennyiben lehetőség van rá, ajánlatos elkerülni a nyári nap-közilátogatást. A főként kortársaikhoz kötődő nagyobbaknál ez már kipróbálható, de nagyon hasznos, ha erre előzőleg az óvó néni is felkészíti a gyerekeket. Az ideiglenes napközicsere ugyanis a nagyobbakban is bizonytalanságérzetet kelthet. A rítusoknak nagy fontosságot tulajdonító gyereket az is elbizonytalaníthatja, hogy az évzáró után számára mégis folytatódik a tanév. Ráadásul ha azt tapasztalja, hogy társai közül kevesen járnak napközibe, az is felmerülhet benne, hogy az igazán vakációzók fontosabbak a szüleiknek, netán ügyesebbek nála. Ezek a félelmek, persze, nem fogalmazódnak meg mindenkiben. Mindenesetre az a legfontosabb, hogy a szülő ösztöneire és gyermeke jelzéseire figyelve válassza meg és szükség esetén módosítsa a nagyvakáció színhelyeit.
Nagy Székely Ildikó

Nincsenek megjegyzések: