péntek, június 4

Mese próba

Kattints a képre a fotók megtekintéséhez:)

Múlt héten nagy sürgés-forgás volt az egyetemen. A harmadévesek búcsúztatójára készültünk, Lázár Ervin meséit adta elő a 70 elsőéves diákunk. Pünkösd hétfőjén volt a főpróba, be kellett kérezkednünk az egyetemre:) Bár szabadnap volt, a csoport becsülettel helytállt a főpróbán.
Miközben én másodszor is visszamentem a Sugó barlanga Gyergyóba, egy új tréningcsoporttal, közben olvasgattam a diákok leveleztését. Olyan büszke voltam rájuk, hogy egy év alatt így összekovácsolódott az évfolyam és ilyen szépen dolgoznak együtt.

Jó volt ilyenekről olvasni a listán, hogy:
Valakinek van olyan bundája vagy jelmeze, ami egy medvének felelne meg, és kölcsön tudna adni... nagyon hálás lennék!!!

Rajtam kívül meg van Gepárd Géza, vagy egyedi példany leszek?

Szörnyeteg Lajosok figyelem! Holnap 3 órakor megbeszélés az egyetemen a jelmezekről. Szép estét mindenkinek.

Aki be szeretne kapcsolódni a Négyszögletű kerek erdő című ének megtanulásába, éneklésébe, az holnap fél 3-ra jöjjön az egyetemhez. Mindössze fél órás próbáról lenne szó, mert tudom, hogy szinte mindenkinek színdarabpróbája is lesz. Ezért kérlek, aki jön, ne késsen. Bátorítok mindenkit, az együtt éneklés fantasztikus érzés!

Beszéltem pár Mikkamakkával és úgy gondoltuk, hogy szürkék leszünk! (mert, hogy végülis Dömdödöm kell barna legyen. )

De a legjobb mégiscsak ez volt:

Ne haragudj, hogy zavarlak, és főleg ilyen dologgal. De teljesen össze vagyok zavarodva. Már neki fogtam készíteni Ló Szerafin jelmezét, és úgy egyeztük meg a csoportunkkal, hogy ahhoz, hogy Ló Szerafin hasonlítson egy lóhoz, legyen hátsó része is, mert igy sokkal jobban látszik a szerep karaktere is. Már a lépéseket is összehangoltuk az ,,első résszemmel'', és még csak a paták elkészítése a feladatom. Azonban ma úgy hallottam, hogy mivel nem lehet senki sem fa, ezért talán nem lehetek én sem Ló Szerafin hátsó része.:) Kérlek segíts. Előre is köszönöm a megértésed.

Végül lett Ló Szerafinnak hátsó része is:)

2 megjegyzés:

micka írta...

:-D
szeretnék beszélgetni Ló Szerafin hátsójával, lehet?:-)))

Anna írta...

Lehet, az elejével és a hátával is:)