Komfortzónából ki-be:)

Az utóbbi két hónap a saját komfortzónám elhagyásáról szólt.  Miután a tavaly bemerészkedtem az első barlangba, a Ciur-Ponorba, ami a legnehezebb is volt az eddigiek közül, elkezdtem a saját határaim átlépésén dolgozni. Borzasztó tériszonyom van, a hegyekben egyszer pánikrohamot is kaptam. Ehhez képest most eljutottam odáig, hogy merek köteleken lógni, átlépek a mélység fölött, ha valaki megfogja a kezem és ami a lényeg, elmúltak a félelmeim. Élvezem a kihívásokat és visszakívánkozom ezekbe a helyzetekbe és ez csodálatos:) Le is írom majd ezt a fejlődési folyamatot, amely az én elméletem szerint 5 szakaszban megy végbe.

A komfortzóna a biztonságérzet területe, ahol jól ismert, kezelhető szituációk és megszokott feladatok képezik a mindennapi rutin részét. Mindenkinek megvan a saját kényelmi zónája, mivel szeretjük  a biztonságot, a kiszámíthatóságot, a megszokás nagy úr. Ezt a határt 10% rugalmassággal őrzi a félelem. Sokan leélik az életüket a biztonságos keretek között úgy, hogy nem mernek kockázatot vállalni, ezáltal pedig a fejlődés lehetőségét is elveszítik. A napi, megszokott rutinok között mozognak és mindig a könnyebbik útat választják, ha jön a nehézség, meghátrálnak és feladják. A változás, a siker, a kudarc, a felelősségvállalás mind ennek a határnak az átlépését jelenti. 

A tréningben pont ezt szeretem, mindig egy felgyorsított fejlődési folyamatot követhetünk végig, a kényelmi területről eljutunk a tanulási területre. Trénerként pedig a saját fejlődésemnek is tanúja lehettem. Boldog vagyok és elégedett, bementem hat barlangba (Sugó, 3-szor Fusteica és kétszer Öreg barlang) és leereszkedtem flying fox-on Szalárdon. Persze eközben a szokványos tevékenységeket is végeztem, érdekes módon ezek már "rutinosnak" tüntek, pedig nem volt egy egyszerű időszak. Megírtuk Ágnessel az akkreditációs dossziét, kijavítottam a rengeteg államvizsga dolgozatot, leszóbeliztettem a diákokat. De most a pihenés időszaka jön, Ede megígérte vesz nekem egy gyönyörű fa nyugágyat a kertbe, úgyhogy most kicsit visszamegyek a kényelmi zónámba:) És szorgalmasan írom a meséskönyvet na meg a blogom, amit utóbbi időben nagyon elhanyagoltam. Annyi élményben volt részem, hogy nehéz ezeket mind szavakba önteni, de igyekszem:) Egy szó, mint száz, boldog vagyok és elégedett, komfortzónán belül és kívül. 
És ez a legfantasztikusabb érzés:)