vasárnap, június 12

Szigorúan vagy engedékenyen neveljünk?

http://szorakozas.szh.ro/archivum/offline/cikk/102334/szigoruan-vagy-engedekenyen-neveljunk


A címben szereplő kérdésre próbált meg válaszolni szerda délután, a Születés hete rendezvénysorozat keretében Kádár Annamária egyetemi adjunktus, pszichológus. A Deus Providebit Ház nagytermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság, az egyetemi szintű előadás során ízelítőt kapott a Gordon módszerből. Az iskolapszichológusi tapasztalattal is rendelkező előadó bevezetőjében kiemelte: azzal, hogy világra hozunk egy kisbabát, „csak” biológiai és jogi értelemben válunk szülővé. Ez nem jelenti azt, hogy nevelők is leszünk. Hazánkban képzik a bölcsődei gondozónőket, a védőnőket, az óvónőket, a tanárokat, a pszichológusokat, a gyógypedagógusokat, sőt már az óvodai dadusokat is. Mindenkit, aki gyerekekkel foglalkozik – kivéve a szülőket. A szülők döntő többsége jót akar a gyerekének, csak nem mindig tudja, hogy hogyan nevelje jól. Szerencsés helyzetben van, ha otthonról követhető szülői mintát kapott, vagylehetősége van szakkiadványokat, gyermeknevelési könyveket olvasni.

Tetteinkkel, hallgatásunkkal is üzenünk

Kádár Annamária elmondta, fontos, hogy amennyiben csak lehet, kerüljük a leggyakoribb nevelési hibákat: túlvédő magatartás, amikor még a széltől is óvjuk gyermekünket, a következetlenség, amikor egyik nap megengedünk valamit neki, másnap, pedig megtiltjuk ugyanazt és a túlzott teljesítményelvűség, amikor a gyermek minden idejét betáblázzuk és túl magas mércét állítunk elé. Ugyanakkor fontos azt is szem előtt tartani, hogy a gyereknek szüksége van egészséges és rugalmas határokra, hogy biztonságban érezhesse magát, és megfelelően tudjon fejlődni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem csak szavainkkal, hanem tetteinkkel, hanglejtésünkkel is nevelünk, utasítunk, üzenünk. Szakemberek felmérése szerint a kimondott szó a kommunikáció csupán 7–10 százalékát teszi ki, míg a hanghordozásnak 30 százaléknyi, a mozdulatoknak, arckifejezésnek 50 százalékos fontosságot tulajdonítanak. 

Tökéletes szülők nincsenek

T. Gordon szerint nem kell tökéletes szülők legyünk, hanem elég, ha elég jó szülőkké válunk. A szakember szerint ennek van pár alapfeltétele: fel kell ismernünk a gyermek igényeit, és szeretni kell, el kell fogadni őt feltételek nélkül. Ha elhiszem, hogy a gyermekem ügyes, okos és felelősségteljesen tud viselkedni, akkor ezt ő is elhiszi magáról és ehhez mérten fog viselkedni, képes lesz, kihozza magából a legjobbat.
A konfliktushelyzetekben nem vétkeseket kell keresni, hanem megoldásokat, hiszen ha közös nevezőre tudunk jutni, akkor mindketten nyertesek leszünk. Az „egyikünk nyer – másikunk veszít” konfliktusmegoldás helyett a megegyezés és saját érzelmeink közlése a fontos. Például „Mit nyaggatsz?” helyett „Fáradt vagyok”. Így a gyerek nem azt érzi, hogy vele van baj, hanem átérzi az én problémámat. Fontos, hogy ne a negatívumot hangsúlyozzuk. Például a később hazajövő gyereknek örüljünk, hallgassuk meg élményeit, ne rohanjuk le azzal, hogy „Miért késtél, megmondtam, hogy ekkorra gyere haza”. Később azonban emlékeztetnünk kell a megállapodásunkra.

A módszer sem tesz csodákat, hosszútávon vannak eredményei

Az elfogadás és a konfliktuskezelés mellett fontos az aktív hallgatás, vagyis,  amikor a gyerek beszél hozzánk, akkor csak rá figyeljünk. Kisgyerekekre jellemző, hogy ha észreveszik, hogy nem figyelsz, miközben beszélnek hozzád, megfogják az arcod és maguk felé fordítják, vagy többször  megkérdezik, figyelsz, hallod? Nemcsak a kicsik, hanem a nagyobb gyerekek is rögtön észreveszik, ha csak látszólag hallgatjuk őket, s közben gondolatban a holnapi ebédre vagy más teendőinkre gondolunk. Ha nincs időnk aktívan, valóban odafigyelve meghallgatni gyermekünket, akkor inkább kérjük meg, hogy később számoljon be élményeiről, mintsem elkedvetlenítsük őt a meséléstől.vagyAz előadó többször hangsúlyozta, hogy a Gordon módszer, csakúgy, mint más nevelési módszer nem tesz csodákat egyik napról a másikra,  hosszútávon vannak eredményei. Azok, akik többet szeretnének megtudni T. Gordon módszeréről és választ kapni arra a kérdésre, hogy szigorúan vagy engedékenyen kell-e nevelni, megvásárolhatják a gyermekneveléssel kapcsolatos könyveket a Születés hete rendezvényen is, a Deus Providebit Tanulmányi Házban.

Simon Virág

Nincsenek megjegyzések: