A herceg és a varázsló

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ifjú herceg, aki három dolog kivételével az égvilágon mindenben hitt. Nem hitt a hercegnőkben, nem hitt a szigetekben, és nem hitt Istenben. Atyja a király, egyszer azt mondta neki, hogy ezek a dolgok nem léteznek. Mivel atyja birodalmában nem voltak se hercegnők, se szigetek, és Istennek sem látta semmi jelét, az ifjú herceg hitt atyja szavának. Azonban egy nap fogta magát a herceg és otthagyta a palotát. Vándorlása során elérkezett a szomszéd ország földjére. Ott, megrökönyödésére, a tengerparton megállva, véges-végig, ameddig csak a szem ellátott, szigetek sorakoztak nem messze a parttól. A szigeteken pedig különös és nyugtalanító külsejű lényeket pillantott meg, de hogy kik vagy mik ők, arra még gondolni sem mert. Miközben csónak után kutatott, egy frakkot viselő ember jött oda hozzá.

- Azok ott valódi szigetek ?- kérdezte tőle az ifjú herceg.
- Hát persze, hogy valódi szigetek- felelte a frakkos ember.
- És azok a különös és nyugtalanító külsejű lények?
- Azok bizony valódi és hamisítatlan hercegnők.
- De hisz akkor Istennek is léteznie kell !- kiáltott fel a herceg.
- Én vagyok Isten – felelte a frakkos ember, és meghajolt.
Az ifjú herceg, amilyen gyorsan csak tudott, hazaért.
- Tehát mégis csak hazajöttél – fogadta atyja, a király.
- Láttam szigeteket, láttam hercegnőket, láttam Istent- sorolta a herceg szemrehányóan.
A királynak arcizma sem rezdült.
- Se valódi szigetek, se valódi hercegnők, se valódi Isten nem létezik.
- De hát én a saját szememmel láttam őket!
- Akkor mondd meg nekem, hogyan volt Isten felöltözve.
- Isten frakkot viselt.
- Föl voltak hajtva a kabátujjai?
A herceg emlékezett rá, hogy igen. A király elmosolyodott.
-A ruha amit láttál, egy varázsló ruhája. Meg lettél tévesztve.
Ezt hallván a herceg visszatért a szomszéd országba, és visszament ugyanarra a partra, ahol ezúttal is összetalálkozott a frakkos emberrel.
- Atyám, a király, fölvilágosított, hogy ki is vagy te valójában- támadt neki méltatlankodva- A múlt alkalommal sikerült megtévesztened, de ez még egyszer nem fordulhat elő. Most már tudom, hogy azok ott nem valóságos szigetek és nem is valóságos hercegnők, mert te egy varázsló vagy.
A másik erre elmosolyodott.
- Téged valóban megtévesztettek, fiam. Atyád királyságában rengeteg sziget és számtalan hercegnő található. Te azonban atyád igézete alatt állsz, s ezért nem láthatod őket.
A herceg töprengve indult újra haza. Amikor atyja színe elé ért, bátran a szemébe nézett.
- Atyám, igaz az, hogy te nem is vagy valódi király, hanem csak egy varázsló?
A király elmosolyodott, és fölhajtotta kabátja ujjait.
- Igen fiam, én csupán egy varázsló vagyok.
- Akkor viszont az az ember ott a tengerparton mégis csak Isten volt.
- Az az ember ott a parton egy másik varázsló volt.
- De hát nekem tudnom kell az igazságot, az igazságot, amely a varázslaton túl létezik!
- Nincs igazság a varázslaton túl- felelte a király.
A herceg erre végtelenül elszomorodott.
Könnyes szemmel nézett föl atyjára- Akkor megölöm magam. A király varázsszavára ekkor megjelent a Halál. Ott állt az ajtóban, és intett a hercegnek, hogy jöjjön hát. A herceg erre összeborzadt. Újra megjelentek emlékeiben a gyönyörű, bár nem valódi szigetek s a nem valódi, de mégis gyönyörűséges hercegnők.
- Legyen hát - mondta. - El tudom viselni a gondolatot.
- No látod fiam- fordult felé bizakodva a király- kezd belőled is varázsló válni.

John Fowles