A herceg és a varázsló

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ifjú herceg, aki három dolog kivételével az égvilágon mindenben hitt. Nem hitt a hercegnőkben, nem hitt a szigetekben, és nem hitt Istenben. Atyja a király, egyszer azt mondta neki, hogy ezek a dolgok nem léteznek. Mivel atyja birodalmában nem voltak se hercegnők, se szigetek, és Istennek sem látta semmi jelét, az ifjú herceg hitt atyja szavának. Azonban egy nap fogta magát a herceg és otthagyta a palotát. Vándorlása során elérkezett a szomszéd ország földjére. Ott, megrökönyödésére, a tengerparton megállva, véges-végig, ameddig csak a szem ellátott, szigetek sorakoztak nem messze a parttól. A szigeteken pedig különös és nyugtalanító külsejű lényeket pillantott meg, de hogy kik vagy mik ők, arra még gondolni sem mert. Miközben csónak után kutatott, egy frakkot viselő ember jött oda hozzá.

- Azok ott valódi szigetek ?- kérdezte tőle az ifjú herceg.
- Hát persze, hogy valódi szigetek- felelte a frakkos ember.
- És azok a különös és nyugtalanító külsejű lények?
- Azok bizony valódi és hamisítatlan hercegnők.
- De hisz akkor Istennek is léteznie kell !- kiáltott fel a herceg.
- Én vagyok Isten – felelte a frakkos ember, és meghajolt.
Az ifjú herceg, amilyen gyorsan csak tudott, hazaért.
- Tehát mégis csak hazajöttél – fogadta atyja, a király.
- Láttam szigeteket, láttam hercegnőket, láttam Istent- sorolta a herceg szemrehányóan.
A királynak arcizma sem rezdült.
- Se valódi szigetek, se valódi hercegnők, se valódi Isten nem létezik.
- De hát én a saját szememmel láttam őket!
- Akkor mondd meg nekem, hogyan volt Isten felöltözve.
- Isten frakkot viselt.
- Föl voltak hajtva a kabátujjai?
A herceg emlékezett rá, hogy igen. A király elmosolyodott.
-A ruha amit láttál, egy varázsló ruhája. Meg lettél tévesztve.
Ezt hallván a herceg visszatért a szomszéd országba, és visszament ugyanarra a partra, ahol ezúttal is összetalálkozott a frakkos emberrel.
- Atyám, a király, fölvilágosított, hogy ki is vagy te valójában- támadt neki méltatlankodva- A múlt alkalommal sikerült megtévesztened, de ez még egyszer nem fordulhat elő. Most már tudom, hogy azok ott nem valóságos szigetek és nem is valóságos hercegnők, mert te egy varázsló vagy.
A másik erre elmosolyodott.
- Téged valóban megtévesztettek, fiam. Atyád királyságában rengeteg sziget és számtalan hercegnő található. Te azonban atyád igézete alatt állsz, s ezért nem láthatod őket.
A herceg töprengve indult újra haza. Amikor atyja színe elé ért, bátran a szemébe nézett.
- Atyám, igaz az, hogy te nem is vagy valódi király, hanem csak egy varázsló?
A király elmosolyodott, és fölhajtotta kabátja ujjait.
- Igen fiam, én csupán egy varázsló vagyok.
- Akkor viszont az az ember ott a tengerparton mégis csak Isten volt.
- Az az ember ott a parton egy másik varázsló volt.
- De hát nekem tudnom kell az igazságot, az igazságot, amely a varázslaton túl létezik!
- Nincs igazság a varázslaton túl- felelte a király.
A herceg erre végtelenül elszomorodott.
Könnyes szemmel nézett föl atyjára- Akkor megölöm magam. A király varázsszavára ekkor megjelent a Halál. Ott állt az ajtóban, és intett a hercegnek, hogy jöjjön hát. A herceg erre összeborzadt. Újra megjelentek emlékeiben a gyönyörű, bár nem valódi szigetek s a nem valódi, de mégis gyönyörűséges hercegnők.
- Legyen hát - mondta. - El tudom viselni a gondolatot.
- No látod fiam- fordult felé bizakodva a király- kezd belőled is varázsló válni.

John Fowles

Fodor Ákos: Arcképcsarnok

Van egy arc,

amit csak önmagunkat elképzelve látunk

– lehet, hogy ez az igazi.

És van annyi arcunk,

ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,

hogy ezekben akad néhány közös vonás

– lehet. Akkor ez a valóság.

Van egy,

amit tükörbe nézve látunk: villám-

gyorsan alakuló, képlékeny látvány:

múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék

– efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.

És van,

van arc, amit csak az lát, aki szeret,

akit szeretünk. Ez a legszebb,

a legmulandóbb. A legérvényesebb.

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk...

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

Ragályos:)

Mese az igazság győzelméről

Ez egyik kedvenc Popper történetem. Még licis koromban szerettem bele. Ma eszembe jutott és megosztom veletek is.

Gyakran érzem magam hétfejű sárkánynak, aki mindhét fejemmel igyekszem megvizsgáni a világ dolgait. Gyakran találkozom olyanokkal, akiket idegesít, dühít ez a dolog és az egy és sérthetetlen igazságot szeretnék megosztani velem. Még amikor levágják mind a hét fejemet, akkor is azzal az eggyel fogok sokféleképpen látni. Kedves egyfejű és hétfejű sárkánykollegák, ne higgyetek a királyfinak:) Süsü.

Az Egyfejű Királyfi elment a Hétfejű Sárkányhoz, és így szólt hozzá: 

-Otthon a gyűlésen arról beszélgettünk, hogy miért van neked hét fejed. Amikor nekünk csak egy van! Nos? 

-Így születtem-felelte a Sárkány jóindulatúan.-Nekünk sárkányoknak hét fejünk van. 

-Ez nem mentség-replikázott a Királyfi.-Sőt annál is rosszabb rád nézve. Mert ha szerezted volna valahol azt a rusnya hét fejedet, akkor ezt talán mi is megtehetnénk. De így reménytelenül egyfejűek maradunk mindörökre! -Minek nektek ennyi fej, ha rusnyának látjátok? 

Miért irígyled? 

-Irígyli a nyavalya. Boldog vagyok, hogy csak egy fejem van! 

-Hát akkor? 

-Hát akkor még jobban idegesít minket, hogy ezzel a hét fejeddel rontod a közízlést, és elszívod elölűnk a levegőt. 

-Levegőből van elég-mondta a Sárkány.-Jut belőle nektek is, nekem is. 

-Csak egy rossz szagú , Hétfejű Sárkány beszélhet ilyen demagóg módon!-mondta a Királyfi. -Hát tényleg nem akarsz olyan szép egyfejű lenni, mint mi valamennyien? Elkülöníted magad? Azt hiszed, hogy különb vagy nálunk? 

-Nem gondolom, hogy különb vagyok nálatok. Csak egyszerűen így nézek ki. -És hét kalapod is van-vádaskodott tovább a Királyfi.- Nekünk meg csak egy. 

-Ti is vásárolhattok hét kalapot. Sőt hetvenhetet is. 

-De nem hordhatjuk egyszerre mind a hetet. Te pedig igen. 

-De nektek nincs is szükségetek rá, mert csak egy fejetek van. Hordjatok minden nap más kalapot. 

-Elég volt a pimaszságból-háborodott fel a Királyfi.-De adok neked még egy utolsó lehetőséget, hogy kimagyarázkodj. Mire használod a hét fejedet? 

-Látod ez az!-könnyebbült meg a Sárkány.-Elárulok neked egy titkot: én mind a hét fejemmel másképpen látom a világot. 

-Micsoda?-ámult el a Királyfi. 

-Bizony. A világ nagyon nagy és bonyolult. Nem fér be egyik fejembe sem egészen.Ezért mindegyik fejemmel másik oldaláról veszem szemügyre, és más érdekeset fedezek fel benne. 

-Te szélhámos! Hát nem tudod, hogy az igazság egy és oszthatatlan? -Ha egy fejjel gondolkozunk róla, akkor igen. De látod, én a hét fejemmel rájöttem arra, hogy annyi igazság van, ahány nézőpontból vizsgáljuk a dolgokat. Mindegyik fejem tud részigazságot. A hét együtt-tudja az egészet. 

-Én például szép vagyok és okos és jó és erős? -kérdezte a Királyfi. 

-Ha ezzel a fejemmel nézlek, akkor igen. 

-És ha azzal a másikkal? 

-Akkor például már nem vagy annyira erős, mert vannak nálad erősebbek is. Hozzájuk képest kifejezetten gyenge vagy. 

-De okos? 

-Ez a harmadik fejem úgy látja, hogy okos vagy ugyan, de mégis nagyon keveset tudsz ahhoz képest, amit tudni lehet. Akár butának is gondolhatlak. -De szép vagyok? 

-Nézd, ez a negyedik fejem mindent nagyon közelről lát. Így nem vagy olyan szép. Például nagy lyukak vannak a bőrödön, tele faggyúval és szőrtüszővel. Ez az ötödik fejem pedig messziről néz. Olyan messziről, hogy csak pirinyó pontnak lát a mindenségben. Így sem vagy szép. 

-Fantasztikus! De remélem, mindegyik fejeddel igencsak jónak látsz. 

-Ezzel a hatodikkal-felelte a Sárkány feszengve-az a gyanúm támad, hogy nem vagy mindig jó. Néha hiú vagy, önző és erőszakos. 

-És milyennek lát a hetedik feled? 

-A hetedik fejemmel egyáltalán nem látlak- felelte a Sárkány szomorúan.-A hetedik fejem máshova figyel. 

-Nincs több dobásod, te büdös himpellér!-mondta a Királyfi határozottan.-De egy kis műtéttel majd segítek rajtad! Ezzel levágta a Sárkány hat fejét. Csak a legelsőt hagyta meg! 

-No, most milyennek látsz? 

-Furcsa-mondta a Sárkány.-Most ezzel az egy fejemmel látlak sokféleképpen. Okosnak és butának, szépnek és csúnyának, erősnek és gyengének, jónak és gonosznak-egyszerre. Valószínüleg ilyen vagy. 

Ekkor a Királyfi levágta a Sárkány hetedik fejét is. Rögtön úgy érezte, hogy tisztább lett a levegő a világon. (Popper Péter)

Szivárvány

Gyergyó fele utazva találkoztam a szivárvánnyal...A népmesékben a szivárvány gyakran az égbe vagy egy másik világba vezető híd. Az eső és páracseppeken megtörik a fény és spektrumára bomlik. Az ív külső részén van a vörös, abelsőn az ibolya, a lila, a kedvencem. De a szivárványban minden szín fontos, függetlenül attól, hogy melyik van feljebb, hisz anélkül nem lenne teljes.  Akárcsak életünk minden eseménye...jó, rossz egyaránt.

Dalmától:)

Olvasás

”Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni öket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, elöször egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerönek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.”

Astrid Lindgren

Kék virág

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)

Érdemes megnézni:)

Hogyan jön létre a változás? Van-e türelmed kivárni? Hiszel-e benne? Tudsz-e megerősítést adni és elfogadni? Ki tudod-e várni a hatást? Meglátod-e az emberek mögötti történetet?

Tudsz-e magadból adni?

Elég

"Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.” (Wass Albert)

Kosztolányi Dezső: A játék

A játék, az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a Nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.

Játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?

Botladozva

Lázár Ervin: A csodapatika

– Mit nem képzel?! – ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.

– Hogyhogy mit képzelek?! – emelte fel a hangját az első vevő.

– Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?!

– De az – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában?

– Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos – mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Mit érdekel engem a cégtulajdonos – háborgott az első vevő – nekem aszpirin kell, és kész.

– Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?!

– Mi a szöszt árulna mást egy patikában? – mérgelődött az első vevő.

– Embernek fia – mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh – ez nem a test, ez a lélek patikája.

Az első vevő szemében érdeklődés csillant.

– Lelki bajok ellen?

– Igen – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

Most már teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő esetében elég nagy szó.

– Tisztelt barátom – folytatta kissé ünnepélyesen – mivel ön az első vevőm, bármit vásárol, ingyen kapja. Válasszon!

– Hogy őszinte legyek – toporgott izgatottan az első vevő – nem pontosan értem, hogy mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában… bár reménykedem… de reményemet ki sem merem mondani.

– Mondja csak bátran – biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Netalán irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat…

Rimapénteki Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta:

– Meg kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság, torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság, eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és pasztilláim.

– Ez nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere?

– Van – mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és ugrándozott örömében.

– Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon.

Rimapénteki Rimai Péntekh vakarta a feje búbját.

– Van egy bökkenő – mondta.

– Engem már semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat, ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt a bökkenőt!

– Annyicska csak – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh – hogy a gyógyszert mindenkinek magának kell kérnie a bajára, különben nem használ.

– Úgy érti… – tátotta el a száját az első vevő.

– Úgy – bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Hát azt várhatja – mondta elkeseredetten az első vevő.

– Mit?

– Hogy, mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt és nagykép ellen a saját maga számára.

– Már miért ne történhetne meg?

– Mert azt hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok.

– Szívesen állok rendelkezésére – készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh – kérjen csak akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul.

– Csak nem képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én nagyképű?! Nevetséges!

– De veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy belépett.

– Én?! Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot.

– Maga nagyképű fajankó! – ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. – Takarodjon innét, mert úgy kivágom, mint a sicc!

Az első vevő sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a patikaajtót. Durr!

– Hátha mégis igaza van – gondolta Rimapénteki Rimai Péntekh – és be kellene vennem egy hirtelen harag elleni tablettát.

– Ugyan – legyintett azonnal – nem hirtelen harag ez, egyszerűen csak igazságosság. Igazságos vagyok, annyi az egész. Abból meg kár volna kigyógyulni. Nem is vett be semmilyen tablettát. Leült, várta a vevőket.

Jöttek is, de mind másnak akart venni a balzsamokból, írokból, tablettákból. Saját magának egyik sem. Minek, hiszen nekik aztán semmi hibájuk sincs! Lassan-lassan el is maradoztak a vevők. Nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest. Nem tudom, ha te Rimapénteken laksz, elmentél volna-e Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem?

Mert így bizony fölkopott az álla szegény csodapatikusnak. Írjai megpenészedtek, balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak, ő maga meg búvában-bánatában elbujdosott, ma sem tudja senki, hol lakik, mit csinál – hacsak Bab Berci nem. De ő mélyen hallgat felőle.

Energia

“Az energia cselekvés és mozgás. Minden cselekvés mozgás, és minden mozgás energia. Minden vágy energia. Minden gondolat energia. Minden élet energia. Mindent megélni energia. Ha lehetővé tesszük, hogy ez az energia áramoljon ellentmondások, ellenállás és konfliktusok nélkül, akkor határtalanná és végtelenné válik. Amikor nincs vele ellenszegülés, akkor nincsenek határai. Az ellenállás korlátozza. Amikor ezt látjuk, mindig elgondolkodunk: Miért van az, hogy az emberi lény újra meg újra ellene szegül az energiának? Miért hoz létre ellenerőt abban a mozgásban, amelyet életnek nevezünk? A tiszta energia, a korlátok nélküli energia csak eszmény lenne számára, nem pedig valóság?” (Krishnamurti)

A király

Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.
Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt.Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király “különösen” viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan az is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját.
A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából.
Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk “visszanyerte a józan eszét”.

(Dan Millman – A békés harcos útja)

Apró semmiségek

"Mi az élet? Őrület.
Mi az élet? Hangulat.
Látszat, árnyék, kábulat.
Legfőbb jói: semmiségek..."

(Pedro Calderon)

Amikor álmodban kicsordul a nyál a szádból, a reggeli nyújtózkodás, a kávé illata, a víz íze, egy bimbó, amikor a kutya megnyalja a kezed, egy gyerek tekintete, a fű nyers zöld színe, egy napraforgótábla, tücsökciripelés, petroleumlámpa, harangozás.

Apróságok, semmiségek. Hangulatok.

Dalma küldte:)

Gondatlanságból elkövetett emberölelés

Aki ezt letagadja, az hazudik.
Hogy a szentírás kis kapuit,
Nem találta.
Mert a semmiből jött valaki,
Aki természetesen anyagi
Okokból bedarálta.

De te is megtudod majd, hol az a hely,
Hova a jövő magvait ülteted el.
S ha véletlenül enyém-e föld,
A gyomokat nem kell, egyből kiöld,
Ha úgy is megterem…

Csak egy volt nekem,
Olyan mesés,
Gondatlanságból elkövetett emberölelés.
Csak egy volt nekem, meg ígérhetem.
Olyan mesés, mégse volt kevés,
Gondatlanságból elkövetett emberölelés.

Ha megrendeltem az ételem,
A menüben attól a fogásokat
Még megnézhetem.
S miért vagy gonosz még velem,
Mikor lehet, hogy nem én vagyok rossz,
Hanem az étterem.

De te is megtudod majd, hol az a hely,
Hova a jövő magvait ülteted el.
S ha véletlenül enyém-e föld,
A gyomokat nem kell, egyből kiöld,
Ha úgy is megterem…

Csak egy volt nekem,
Olyan mesés,
Gondatlanságból elkövetett emberölelés.
Csak egy volt nekem, meg ígérhetem.
Olyan mesés, mégse volt kevés,
Gondatlanságból elkövetett emberölelés.