Kutyáim: Panni és Zsuzsi, avagy Nokkedli és Galuska

Panni és Zsuzsi, a két magyar vizslánk már családtagok...Panni 11 éves , Zsuzsi 4. Lám-lám, miből lesz a cserebogár? Panninak kilenc kölyke volt, Zsuzsi nálunk maradt.

Minden nap így játszanak. Elég 5 percig nézni őket és fellélegzel, milyen felhőtlenül tudnak örülni...nekem is, feltétel nélkül, legalább nekik nem kell "megfelelni". Kis Rogersek:) Ők az egyetlenek, akik jobban szeretnek engem saját maguknál:) Sokat köszönhetek nekik és sokat tanultam tőlük: rajongást, kirobbanó örömöt, odaadást, hűséget, lojalitást. Ilyés Gyula mondja: Dícsérjék mások hálaadó lélekkel tanítójukat, az élet fele nekem egy kutya mutatta meg az utat. Nekem is.

Beszélgetni is szoktunk. Pinker szerint amit a kutyának mondunk:"Jól van,Bodri, elég volt. Hagyd békén a szemetet. Érted? Hagyd békén a szemetet, mert különben..." Amit a kutya hall: Bla bla Bodri bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla Bodri bla bla bla bla bla bla:))))))))))))))))))))))))))))))

Hiányoznak az esti séták, amelyek most két hétig kimaradnak az életemből. Kutyasétáltatás közben éltük meg az életünk legjelentősebb eseményeit, sikereit, kudarcait, félelmeit és örömeit. Mindig ott voltak velünk. Fontosak nekem. Kutyák nélkül már elképzelhetetlen az életem.

“Végre hazaérsz. Kutyád nyakadba ugrik.
- Hol jártál eddig? oly sokáig elvoltál!
Hiányoztál, hiányoztál, hiányoztál!
Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém?
Juj, hadd nyaljalak gyorsan fülön!
Ham, most egy picit megrágom a kesztyűdet.
De jó! Itthon vagy végre!”
(Pam Brown)