Villáminterjú

http://eletmod.transindex.ro/?cikk=20900

Szavazni itt lehet: http://boxpopuli.transindex.ro/masodikfordulo

Pedagógusképzés az élmények jegyében | www.e-nepujsag.ro

Pedagógusképzés az élmények jegyében | www.e-nepujsag.ro

Jövendő és gyakorló pedagógusok előtt tárul ki hamarosan a Babeş-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kapuja. Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakon meghirdetett felvételire ezekben a napokban lehet beiratkozni, az írásbeli vizsgára jövő hétfőn kerül sor. Ennek apropóján beszélgettünk dr. Kádár Annamáriával, a tanintézet igazgatójával.

– Mit kínál, miben egyedi a marosvásárhelyi szakon nyújtott képzés?

– A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének marosvásárhelyi kirendeltségén a szakmai fejlődés mellett a személyiségfejlődésre, az élményeken, játékon keresztül történő tanulásra helyezzük a hangsúlyt. Nemcsak elméleti tantárgyakat oktatunk, diákjainknak lehetőségük van „élesben” is kipróbálni a tanítási szituációk mellett az olyan területeken való fejlődést is, mint az asszertivitás, a személyes érdekképviselet, a szociális felelősségvállalás, a csoportvezetés. Nagyon közvetlen a tanár-diák kapcsolat, mi kölcsönösen tanulunk egymástól. A mérce magas, nem csak egy diplomát szeretnénk a diákjaink kezébe adni, hanem versenyképes tudást is biztosítunk, amelynek birtokában bárhol megállják a helyüket. Igyekszünk egy erőteljes önismereti, személyiségfejlesztő jelleget adni a képzésünknek, mivel hisszük, hogy egy jó pedagógus elsősorban saját személyiségével nevel. A reformpedagógiákkal való megismerkedés, ezek módszereinek, tapasztalatainak elsajátítása is fontos tényező.

– Indulása óta hogyan változott, nőtt vagy csökkent az érdeklődés a képzés iránt?

– Az érdeklődés folyamatosan nőtt, elsősorban az újonnan érettségizettek körében, éppen ezért egy fiatal, aktív, életteli társaság szokott itt összekovácsolódni. Bár képzésünket leginkább friss végzősök választják, most már a nappali alapképzésünkön is vannak olyan gyakorló pedagógusok, akik tudatosították azt, hogy az egyetem nem a líceumi ismereteknek az átismétlése, rendszerezése, hanem egy szemléletformálást, nézőpontváltást, csoportban való fejlődést biztosít. Büszke vagyok arra, hogy egyetemünk elsősorban olyan hallgatókat vonz, akik belsőleg motiváltak arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek.

– Milyenek a visszajelzések?

– Akik elvégezték a képzést, úgy vélekedtek, hogy jó volt a lazaság, a felszabadult játék, a remek hangulat, de az is hasznukra vált, hogy közben következetesek és szigorúak maradtunk a gyakorlati és elméleti tudás elsajátítása terén. A mércét elsősorban az ő jövőbeli elhelyezkedésük érdekében állítottuk ilyen magasra. Büszkék vagyunk arra, hogy egyetemünk a hazai egyetemek listáján az élvonalban szerepel, a legjobb (A) minősítést szerezte meg. Egykori hallgatóink közül egyesek visszajárnak hozzánk, munkájuk révén összedolgoznak velünk.

– Milyen irányban fejlesztenétek tovább a szak kínálatát?

– Szeretnénk mesteri képzést is indítani, a hallgatóink visszajelzése szerint erre van a legnagyobb igény. Idén Kolozsváron meg is szervezik ezen a szakon a mesterit.

– Miben válik egy gyakorló pedagógus hasznára, milyen lehetőségeket tár fel számára ez a képzés?

– Eddig mindig nagyon jól szerepeltek a diákjaink a versenyvizsgákon, a kevés meghirdetett helyből a legtöbbet ők viszik el. Külön büszkeségünk, hogy végzőseink országos szinten is learatják a babérokat. Egy volt diákunk szaktanfelügyelőként a minisztériumban dolgozik, egy másik a brassói Jules Verne magániskolában, szeptembertől pedig egyik hallgatónk a kolozsvári Waldorf-, egy másik a szintén kolozsvári Montessori-óvodában fog dolgozni. Emellett személyes szinten is sokat nyújtunk. Nem igazán ismerek más olyan szakot, ahol ekkora lenne a hangsúly a személyiség, az érzelmi intelligencia fejlesztésén.

Pszichotrillák | ERDÉLYI MAGYAR TELEVÍZIÓ

Dr. Kádár Annamária és Csirák Dalma az Erdélyi Magyar Televízió és az Erdély FM közös műsorának, a Pszichotrilláknak a műsorvezetői. 


Olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek mindenkit érdekelnek, de csak keveseknek van bátorságuk feltenni.

,,Nem a tutit mondjuk meg, inkább csak elgondolkodtatni szeretnénk, új szempontokat megmutatni."

Megtekinthető az alábbi linken: 

Pszichotrillák | ERDÉLYI MAGYAR TELEVÍZIÓ

Pszichotrillák – a PTSD-ről és a gyerekek fontosságáról

A PTSD a poszttraumás stressz rövidítése, és kicsit körüljárjuk mit is élünk meg manapság traumaként, ez hogyan hathat ránk. A gyerekek családterápiában betöltött szerepéről is szó lesz. Játékkal is készülünk, a Kulcslyuk könyvesbolt jóvoltából ezt a könyvet sorsoljuk majd ki:

annyit kell tennetek, hogy leírjátok azokat a kérdéseket, amelyek gyereknevelés során leginkább foglalkoztatnak benneteket, amelyekre sokáig kerestétek a választ, ami nehezebben oldódott meg szülőségetek során.
csütörtökön este tehát az Esti mese után az Erdély FM-en.

Interjú a Kolozsvári Televízió műsorában

Az óvodáskorú gyermekek gondolkodásmódjáról, a mesék rájuk gyakorolt hatásáról és az életkornak megfelelő olvasmányokról beszélt dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus az Erdélyi Figyelő Családi magazinjában. A beszélgetésből az is kiderül, hogyan segítheti a szülő gyermeke érzelmi intelligenciájának fejlődését.

Interjú a Mesepszichológia előadás kapcsán Mezőkövesden

Ozsváth Judith interjúja a Keresztény Szóban a Mesepszichológia könyv kapcsán

http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2013/januar/9.html

Kádár Annamária pozitív kisugárzású ember. Mosolyt, jókedvet hordoz, ebből bármikor bárkinek ad. Mesepszichológia című, 2012-ben megjelent könyve az ilyenné válásról (is) szól. Ezért is lett sikerkönyv. A kötet több mint fél évvel a megjelenése után a magyarországi könyveladási listák élén áll. A pszichológusként és a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusaként dolgozó szerzővel folytatott beszélgetéshez ez a könyv szolgált apropóul.

Aki látja és elfogadja a csodákat

Ozsváth Judit: Meséről, csodákról írsz, s közben sejteted, jelzed, te is ebben a világban élsz... Mesélj magadról!

Kádár Annamária: „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat" - állítja a felnőtt Einstein,akit az évszázad emberének választottak. Fizikai Nobel-díjasként mindvégig megőrizte gyermeki naivitását, hirdette, hogy a képzelet sokkal fonto-sabb, mint a tudás. Vele vallom, hogy míg a tudás véges, a képzelet felöleli a teljes világot. Ha el merem képzelni azt, ahová el szeretnék jutni, akár fizikai, akár lelki szinten, az már fél megvalósítás, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit bent is képes voltam megteremteni. Én a második utat választottam, hiszek abban, hogy minden varázslat. Az én életemben egyszerre bonyolódnak össze a dolgok, születnek csodák és megoldások, az események mintha mágikusan vonzanák egymást. A sok történésben egyetlen közös vonás van: a hit, hogy a dolgok megoldódnak, és a bátorság, hogy a megoldás felé vezető úton elinduljak. Többször szegezték nekem a kérdést, miért vagyok „vakmerően optimista", és szembesültem azzal a kritikával is, hogy mintha nem is ezen a világon élnék, nem látom a sok „rosszaságot", ami körülvesz. Amikor egy-egy elrugaszkodott ötlettel előálltam, sokszor azt a választ kaptam, hogy „mese habbal", „ez csak mese, ostobaság". Többször komolyan utasítottak arra is, hogy szálljak le a földre, ne éljek „mesevilágban". Ha belegondolok, így van: felnőttként is „mesevilágban" élek. Nem abban az értelemben, hogy világomat jó és rossz szereplőkre hasítom, hanem azért, mert felnőttként is hiszek a csodákban. Úgy is szoktam mondani, hogy szerendipikusan élek. Ez az értékes dolgok megtalálásának képességét jelenti, azt, hogy olyan dolgokat fedezzünk fel, amelyeket valójában nem is keresünk. Jó példa erre a meséim illusztrátorával való találkozásunk. Egy tréninget vezettem, s megkértem a résztvevőket, mondjanak egy olyan vágyat, amit a távlatokban meg szeretnének valósítani. Mária azt mondta, ő szeretne illusztrálni egy mesekönyvet. Nekem erre felcsillant a szemem: Tényleg? Én írni szeretnék egyet! És íme.

Nem abban az értelemben hiszek a csodában, a varázslatban, hogy karba tett kézzel várom a sült galambot, hanem úgy, hogy észreveszem a felkínálkozó lehetőséget, nem hátrálok meg a próbatételek előtt, és nem adom fel egykönnyen. Életfilozófiám része, amit a mesékből kora gyerekkoromtól tanulságként őrzök. Hiszem, hogy a végén a jó elnyeri méltó jutalmát, hogy az adott szót meg kell tartani és az ígéretet be kell váltani, a rászorulóknak segíteni kell, és hogy szemtől szemben kell küzdeni, mert aki aljasul támad, az pórul jár, a gyengét, a kicsit pedig védelmezni kell.

Három évvel ezelőtt írtam egy levelet az akkori Mesterkurzus (jelenleg Nyitott Akadémia) szervezőinek, tulajdonosainak, hogy lenne-e kedvük, idejük Erdélyben is előadások szervezésére. A pozitív válasz után megismerkedtünk, azóta is jó barátságban vagyunk, és már harmadik évada zajlanak a nyitott akadémiás előadások Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Azóta könyvesboltot nyitottak itt, könyvkiadót alapítottak (Kulcslyuk), és felkértek a könyvem megírására. Ez a történet is jól példázza azt, hogy az életemben számos lehetőség úgymond „véletlenül" érkezett meg. Mindig is fontosnak tartottam, hogy a dolgok mélyére lássak, tanuljak, fejlődjek, összefüggéseken gondolkodjam, beszélgessek, emberekkel ismerkedjek. A pszichológia szak elvégzése után még kilenc évig tanultam intenzíven, megszereztem a magiszteri és doktori fokozatot, az európai pszichológus diplomát munka- és szervezetpszichológiából, relaxáció és szimbólumterápia, valamint családterápia irányzatokban szereztem képesítést. Már tanárként dolgoztam, amikor még mindig vizsgáztam. A sok utazás, megmérettetés, az, hogy egyedül kellett feltalálnom magam, nagy nyereség volt számomra: életrevaló lettem útközben. Popper Péter tanárom volt a doktori képzésben, Bagdy Emőkével együtt adtunk elő konferenciákon. Én akkor diák voltam, ő akkor már professzor. Szerettem volna találkozni és beszélgetni Ranschburg Jenővel, Vekerdy Tamással, Müller Péterrel, de azt nem gondoltam volna, hogy úgy tehetem meg, hogy én konferálom fel őket a Kultúrpalotában. Jó érzés látni, hogy a puzzle darabjai összeálltak az életemben. Egyetemi munkám mellett trénerként is dolgozom, a csoportmunka az igazi szerelmem, látni a szinergiát, az emberek és a csoport fejlődését, érezni a csoport dinamikáját: fantasztikus élmény! Szoktam is mondani, hogy egy ideje nem dolgozom: a hobbimért fizetnek.

O. J.: Miért a mese szerepéről írtál könyvet?

K. A.: Számomra a hamuban sült pogácsát a mesék jelentették, amelyek folyamatosan végigkísértek életutamon. Édesanyám kora gyerekkoromtól sokat mesélt nekem. Ma is magamban őrzöm ezeknek az estéknek a meghitt hangulatát, amikor megelevenedett bennem a mesevilág minden szereplője. A mesék segítettek abban, hogy legyőzzem a félelmeimet, hogy elhiggyem a csodát. Gyermekkorom mesevilága nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. Ezekből az emlékekből mintáztam könyvbéli meséimben Lilla figuráját, én vagyok az a kislány, aki félt attól, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki nagytatám borotvahabos arccal és ugyancsak én játszottam a hétkövest. Bár nem volt Tündérbogyóm (a Mesepszichológia című könyv végén szereplő mesék szereplője, Lilla kistündére - szerk. megj.), úgy gondolom, hogy ő volt az én belső hangom, akit most ebben a formában megszemélyesítettem. Pszichológus hallgatóként 13 évvel ezelőtt a mesékből írtam a szakdolgozatomat, kisiskolások által írt meséket vizsgáltam, 1237 gyerek által írt mesét olvastam el és elemeztem. Sorsdöntő élmény volt az életemben. A fantázia és realitás kölcsönviszonya annyira érdekesen jelent meg ezekben az írásokban, hogy sokszor potyogtak a könnyeim a nevetéstől: ez Maggi tyúkhúslevest főző királylány és a pattanásos királyfi világa. Doktori disszertációmban az írásbeli kommunikációs készség alakulásával foglalkoztam közel 2000 kisiskolás által írt mesében. A mese pszichológiája mellett az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztési lehetőségei áll az érdeklődésem középpontjában. Amikor iskolapszichológusként gyerekekkel és tréningek keretében felnőttekkel ennek fejlesztésén dolgoztam, egyre tisztábban körvonalazódott számomra, hogy az érzelmi biztonság megalapozása gyermekkorban történik, és bár nem lehetetlen, de nagyon hosszú folyamat eredménye a korai negatív mintáknak az átírása. A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapérzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat és könnyebb derűsnek, vídámnak lenni. Az a szülő, pedagógus, aki a mese varázsával, csodájával ajándékozza meg a gyermeket, aki lélekben ő maga is egy kicsit megőrzi gyermeki világlátását, mágikus gondolkodásának maradványait, sokkal könnyebben boldogul problémahelyzetekben, jobban dolgozza fel a veszteségeket, kudarcokat.

O. J.: Írod, hivatkozod, hogy a kisgyermek Isten tenyerén él. Hogy is van ez?

K. A.: Molnár V. József szerint a régi ember a gyermeket Isten áldásának tekintette, s hitében a kisgyermek Isten tenyerén él, általa megismerhetjük a teremtő törvényt. A megszületett gyermek, a „csillagocska" fáradhatatlanul keresi majd az elveszett paradicsomot, a biztonságot adó „kinti" rendet, amelyről ott „bent" mindent megtudott. A gyermek e szemléletben a Teremtő határtalan szeretetét hozza magában, az isteni bölcsesség hatja át csetlő-botló mozdulatait és kifogyhatatlan kíváncsiságát, kérdéseit. Általa a jó Isten a felnőttet vizsgáztatja, hogy mit tud a világról, amelyben a gyermeknek felnőve biztonságban kell majd élnie.

O. J.: Könyvedben idézed a kiemelkedően tehetséges - akkor 12 éves - Adora Svitakot, aki szerint (is) a világnak „gyerekes", irracionális gondolatokra, merész ötletekre, vad kreativitásra van szüksége, és a felnőttek legalább annyit tudnának tanulni a gyermekektől, mint amennyit tanítanak nekik. Ugyanide kapcsolódnak Exupéry és Weöres Sándor idézett gondolatai is. Mit és hogyan tanulhat a felnőtt a gyermektől?

K. A.: A tanulásnak valóban kölcsönösnek kellene lennie. A nagy tervekről egy felnőtt hajlamos lebeszélni magát azzal, hogy lehetetlen, túl sokba kerül... Ehhez képest egy gyermek soha nem gondolkodik arról, miért ne csináljon meg valamit. A gyermekek a tökéletességről álmodnak, ami felnőtt fejjel persze utópisztikus törekvés, de ahhoz, hogy bármit valóra válthassunk, először álmodozni kell róla, hiszen a megvalósítás útjában álló korlátokat sokszor az töri át, hogy bátrak vagyunk elképzelni a dolgokat. Érdekesség, hogy amikor Adora hatévesen a könyvét szerette volna kiadni, a legtöbb kiadó azzal utasította el, hogy várjon, amíg felnő. Volt olyan gyermekkönyv kiadó is, aki azt válaszolta neki, hogy nem dolgoznak gyermekekkel. Hétéves volt, amikor végül megjelent Flying Fingers című novelláskötete... Amikor azt mondjuk, „Ne légy már ilyen gyerekes", valójában kritikát fogalmazunk meg, és felelőtlenséggel, irracionális gondolkodással „vádolunk" valakit. Én ehelyett inkább arra biztatnék mindenkit: merjünk gyerekesek lenni! Felnőttként is jogunk van tökéletlennek és tudatlannak lenni egyes kérdésekben, nem kell kötelező módon megfelelnünk minden helyzetben. Merjük megélni a gyermekélet szabadságát, örömét, spontaneitását, szabadon, önfeledten, céltalanul játszani, és hinni a varázslatban!

O. J.: Miként biztosít otthonosságot a mese a gyermek számára a rejtélyekkel teli világban?

K. A.: Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye. Egyre kevesebb idő van leülni, és „csak úgy" kötetlenül beszélgetni, együtt vacsorázni, nevetgélni, mesélni. A mesemondó szülő is lelassítja, lecsendesíti a külső világot, egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül! (Ez lesz az alapja a későbbi bizalmas szülő-gyermek beszélgetéseknek is.) A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül. Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.

O. J.: Hogyan tudja jól vezetni a felnőtt a gyermeket a mese világában?

K. A.: A gyermek mesehallgatás közben nagyon intenzív belső munkát végez, elképzeli, amit hall, belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. Ez segíti őt félelmeinek a megszelídíté-sében, amelyeket nem tudott vagy még nem mert megfogalmazni. A mesélővel való személyes kapcsolata segíti abban, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit. Az álmodás és minden olyan cselekvés, amely fantáziatevékenységet indít be, belső képalkotással jár együtt, így a játék, a mese, a merengés, az álmodozás és később az olvasás is. A belső képkészítés folyamatát elaborációnak nevezzük, emlékezetünkben vagy tudat alatt tárolt információk, érzelmi feszültségek egészséges és eredményes feldolgozása ez. A belső képalkotásnak a gyermeki élményfeldolgozás egyik legfontosabb formája. Az elaborációs képesség gyermekkorban alakul ki. A gyermek a látott, hallott és érzékelt dolgokat rögzíti, majd ezeket pozitív vagy negatív érzelmi színezettel látja el. A belső képek erős érzelmi töltettel rendelkeznek, összekötik a gondolatokat az érzelemmel. A mese képekre és szimbólumokra fordítja le a világ jelenségeit, ezáltal lehetővé teszi a tudattalan feszültségek levezetését. A gyermek a belső képek teremtése által lehetőséget kap a mese cselekményén keresztül a szorongások feldolgozására is. Ez a képessége felnőttként is segíteni fogja a problémák feloldásában.

O. J.: Hamvas Béla a Mágia szutrában (is) leírt gondolataival egyetértve írsz az imagináció/ „életképzelet" szerepéről. Hogy az ember azzá válik egy idő után, ami a látomása gyújtópontjában áll. Hogy van ez? Milyen szerepe van az ember életében a belső képteremtésnek?

K. A.: Az imágináció latin eredetű szó, jelentése képmás, arckép, hasonmás, árny, képzelet. A szóban benne van a képalkotó és a hasonmás is, utalva a megalkotott kép valóságalapjára és egyben az illúzióra is. Aki képet alkot, energiát alakít át. Hamvas Béla szerint az imagináció az a „hely", ahol a test, a lélek és a szellem találkozik. Az imagináció látomás, de az ember azzá válik egy idő után, ami látomásának gyújtópontjában áll. Az élettervünket nem ésszel, hanem a képzeletünkkel teremtjük meg, azokkal a képekkel, amelyeket magunkba fogadtunk, amelyeket meg szeretnénk valósítani. Képzeletben megalkothatjuk az élettervünket, ezáltal válik az imagináció mágikus aktussá, varázslattá. Azok leszünk, amit imaginációnk varázsol, amit képzeletünkkel magunknak szánunk, amire méltónak találjuk magunkat. Erről mesél Viktor Frankl, a koncentrációs tábort megjárt pszichológus is És mégis mondj igent az életre! című könyvében. Bár elveszítette szüleit, testvéreit, feleségét, még a pokol legmélyebb bugyrában is képes volt tovább folytatni az életét. A belső képeinket senki sem veheti el tőlünk, az élet-képzeletünk bármilyen válsághelyzetben mentőcsónakként működik. Frankl lágerlétét belső győzelemmé alakította, túlélése pedig azon múlott, hogy az iszonyatos körülmények dacára is meg tudott őrizni egy darabka jövőt. Aki nem tud belső képeket alkotni, fizikailag és lelkileg is összeomlik a krízishelyzetekben. Amikor sírva menetelt a kemény fagyban, jeges ellenszélben, sebes lába sajgott a fájdalomtól, olyan kérdések járták a fejében, hogy mit fog vacsorára enni, hogyan fog cigarettát szerezni. Egy jól kivilágított, szép, meleg előadóterembe képzelte magát, ahol a szónoki emelvényen előadást tart a koncentrációs táborok pszichológiájáról. Ezzel az önámító csellel kerekedett felül a szenvedésen, úgy nézte az egészet, mintha tárgya lenne egy érdekes tudományos vizsgálatnak, amelyet ő maga folytat.

O. J.: Az érzelmi intelligenciát te is a szív látásának mondod. Miért? Mit fed és hol a helye az IQ-hoz képest?

K. A.: Kevés területe van a pszichológiának, amely annyira népszerű volna, mint az érzelmi intelligencia. Ennek ellenére - és részben ebből fakadóan - az EQ fogalmát jelentős túlzások övezik. Ahogy az a kijelentés sem állja meg a helyét, hogy az értelmi intelligencia felsőbbrendű, és az érzelmek rontják a hatékonyságát, ugyanúgy az sem igaz, hogy az EQ kétszer olyan fontos, mint az IQ. Az érzelmi és értelmi intelligencia kiegészíti egymást, egyik hiánya sem pótolható a másik túlsúlyával. A kutatások igazolták, hogy az érzelmileg intelligensebb személyeknek fejlettebb az empátiás képessége, több és jobb minőségű baráti kapcsolattal rendelkeznek, ritkábban érzik magukat magányosnak, kevésbé szoronganak, magasabb az önértékelésük, és jobb a megküzdési képességük. Nem igazolódott be azonban egyértelműen, hogy az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb az iskolai és munkahelyi siker elérésében, mint az értelmi képességek, bár az kétségtelen, hogy a magasabb EQ hozzájárul a teljesítmény növeléséhez. Aki nehezen ismeri fel és kezeli érzelmeit, könnyen összeomlik stresszhelyzetekben, ami gyakran agresszivitással és az önkontroll hiányával is társul. Az érzelmileg intelligens ember hasonló helyzetben alacsonyabb szintű stresszt és kimerülést él meg.

O. J.: Sajnos sokan csak a különböző lelkigyakorlatokon, terápiákon jönnek rá, hogy önmaguk elfogadása, szeretete és tisztelete az alapja annak, hogy másokat is szeretni tudjanak. Éntudatosság helyett önmagunktól való elidegenedésre nevelődünk az iskolai (sőt már óvodai!) és a különböző társadalmi versenyhelyzetek által (is). Könyvedben sorolod, magyarázod az érzelmileg intelligens, tudatos személyek jellemzőit. Foglald össze ezzel kapcsolatos gondolataidat!

K. A.: Az érzelmileg intelligens személy meg tudja fogalmazni önmagának, milyen érzelmet élt át adott helyzetben, ezt ki tudja fejezni szavakkal is, és nem várja el környezetétől, hogy az találja ki, mi zajlik benne éppen. Ha szeretnénk, hogy olyannak ismerjenek meg, amilyenek vagyunk, le kell vetnünk a páncélunkat, annak ellenére is, hogy így sebezhetővé válunk. Az érzelmi intelligencia pontosan azt ígéri, hogy az emberi problémák közül legalább az értelem-érzelem konfliktusát meg tudjuk oldani. Ugyanakkor sajnos még napjainkban is jóval kevesebb hangsúlyt fektetnek akár a családban, akár a jelenlegi iskolarendszerben az érzelmi tudatosság fejlesztésére, mint a kognitív képességekére. E konfliktusnak lehetünk tanúi AndersenHókirálynő című meséjében: az érzelem és a jéghideg értelem sarkított harca zajlik. Akinek a szívébe fúródik - a mesebeli Kayhoz hasonlóan - a „tükörszilánk", az ironikussá, cinikussá, szarkasztikussá válik, ami az érzelmi kimerültség, a kiégés, a félelem leplezésének egyik negatív következménye. A kérdés az, hogy ha ez szeretteinkkel történik, képesek vagyunk-e Gerdaként viselkedni? Van-e elég kitartásunk ahhoz, hogy ezeket a szilánkokat eltávolítsuk a számunkra fontos emberek szívéből? Tudunk-e tenni az ellen, ha saját szemünkbe kerül üvegdarab, és a legszebb zöldellő tájakat főtt spenótnak látjuk, a legjobb embereket pedig fertelmes arcúaknak?

O. J.: A legőszintébb érzések kifejezésétől főként a sebezhetőség miatt félünk. Ezért inkább álarcokat öltünk. Miért éri meg mégis kongruensnek lenni az érzelmek tekintetében (is)?

K. A.: „Nem szabad félnünk az érintéstől, az érzésektől, az érzelmek kifejezésétől. A világon a legkönnyebb dolog azzá lenni, amik vagyunk, amit érzünk. Sokkal nehezebb azzá lenni, amit elvárnak tőlünk, a világ mégis ezt a színjátékot játssza" - mondja Leo Buscaglia. Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttek legyünk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, önmagunkat érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat és jó döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett szükségünk van „érzelmi ügyességre", pallérozottságra, saját és mások érzelmeinek felismerésére, kezelésére és hatékony szabályozására. Legőszintébb érzéseink kifejezése valóban nem mindig könnyű, hiszen ilyenkor sebezhetővé válunk. Védekezésképp kényszeredetten mosolyogunk akkor is, amikor belül egészen mást élünk meg. A keménység látszatának fenntartása azonban legfeljebb üzleti tárgyalásokon lehet célszerű, érzelmi kapcsolatainkban mesterkéltté és nehezen megközelíthetővé tesz - nagyon nehéz szeretni egy maszk mögé rejtőzött embert. Ha vállaljuk valódi önmagunk felfedésének kockázatát, meg merjük mutatni szomorúságunkat, dühünket, fájdalmunkat, akkor hitelessé válunk, s ezáltal követhető példává gyerekünk számára is. Az érzelmek kifejezése tekintetében fontos, hogy hitelesek, kongruensek legyünk, vagyis az, amit kifelé mutatunk, azonos legyen azzal, amit megélünk és tudatosítunk. Így egyrészt lényegesen kevesebb belső feszültséget kell átélnünk, másrészt amennyiben önazonosak vagyunk, akkor tudunk személyiségünkön keresztül a legerősebben hatni másokra. Verbális kommunikációnk, azaz szavaink a mondanivalónk megértésében csupán 10 százaléknyi szerepet játszanak. Az üzenet lényegét a nonverbális kommunikációból hámozzuk ki, egy-egy arcizom megrándulása, egy grimasz, fintor sokkal többet jelent - 55 százalékban ezek hordozzák a közlés tartalmát. A megmaradt 35 százalékot a hanglejtéssel közvetítjük, így például az a kijelentés, hogy elégedett vagyok, különböző hanglejtésekkel más-más értelmezést nyer - akár azt is jelentheti, hogy elégedetlen vagyok! Ha nem kommunikálunk hitelesen, nonverbális kommunikációnk elárul bennünket, ezt ugyanis jóval kevésbé tudjuk kontrollálni.

O. J.: Idézlek: „Vajon minek kellene történnie ahhoz, hogy valóban a gyermek évszázadában éljünk, melyben az EQ fejlesztése ugyanolyan fontos szerepet kap, mint az IQ-é?" Könyvedben nyitva marad a kérdés. És itt?

K. A.: Amennyiben intenzíven odafigyelünk gyermekünkre, hogy megismerjük valódi érzéseit és szükségleteit, ezzel megteremtjük a biztonságos kötődés bázisát - és egyben az érzelmi intelligenciát is megalapozzuk. Ez ott kezdődik, hogy gyermekünk jelzéseire minden esetben reagálunk. Amennyiben egy kisgyermeket magára hagyunk szomorúságával, félelmeivel, az nagyon súlyos következményekkel járhat. A síró csecsemőt, aki még nem tud szavakkal segítséget kérni, mindig meg kell nyugtatni. Mint ahogy később is komolyan kell venni gyermekünk félelmeit - soha nem szabad kinevetni, bagatellizálni negatív érzéseit, mivel gondolkodási sajátosságainak megfelelően a gyermek másképp éli meg a világot, számára sok olyan dolog is félelemkeltő, amire mi nem is gondolnánk. A biztonság fennállását a gyermek sorozatosan ellenőrzi, alkalomról alkalomra teszteli, számíthat-e szüleire, így erősödik meg benne a biztonságérzet. Ha a gyermek megtapasztalja, hogy a közeli felnőttek érzelmileg hozzáférhetőek, érzékenyek a szükségleteire, kifejezheti nekik a negatív érzelmeit is, elvárhatja, hogy ezeket csillapítsák, akkor belsővé teszi ezt a mintát, és elsajátítja az érzelmi szabályozás képességét. Ha születésétől azt tanulta, hogy kéréseire a környezete nem reagál, kisebb valószínűséggel fog támogatást kérni, amikor szüksége van erre. Ha ezt jól megalapozzuk, több esélyünk lehet arra, hogy valóban a gyermek évszázadában éljünk.

0. J.: Könyved előszavában közzéteszed saját tízparancsolatodat. Csupa pozitív gondolat...

K. A.: Az én tízparancsolatom azokat a tanulságokat foglalja magában, amelyeket gyermekkoromban a mesékből sajátítottam el, s amelyeket felnőttként tudatosítottam magamban:

1. Lássam meg és fogadjam el és a csodákat, a varázslatot. Éljek szerendipikusan.

2. Merjek elindulni. Ha ott van a zsebemben a hamubansült pogácsa és az atyai-anyai áldás, semmi vész nem érhet. A többi majd kialakul útközben.

3. Keressem meg a saját utam, és azon haladjak. Ne siessek, csak lassan. Mindig vannak rövidítések, kényelmesebb megoldások, de ezek csak zsákutcák, soha ne térjek le a jó útról.

4. Segítsek, ha olyan társakkal találkozom, akik segítségemet kérik. Észre is vehetem őket, és én ajánlhatom fel a segítségem. Tudjak segítséget kérni, amikor szükségem van rá, és tudjam elfogadni a felajánlott segítséget.

5. A jóság, az őszinteség, a hitelesség pillanatnyilag nem mindig éri meg. Mondhatják, hogy naív, gyerekes vagyok, de én az a mesehős szeretnék lenni, aki felkapaszkodik az égig érő fa tetejére. És oda csak így lehet.

6. Tiszteljem az ellenségeimet, és csak szem-től-szembe küzdjünk, egyenlő esélyekkel. Fogadjam el a vereséget. Én sem vagyok legyőzhetetlen.

7. Küzdjek meg azért, ami nekem fontos. Ne adjam fel, ha elbukok.

8. Kimutathatom az érzéseim: örömömet, bánatomat, fájdalmamat, csalódottságomat. Sebezhető leszek, ugyanakkor sebezhetetlen.

9. Ne ítéljek, ítélkezzek felszínesen. A gebe gyakran egy táltos csodaparipát rejt.

10. Ne féljek a veszteségektől és a kudarcoktól, mivel ezek az önmagam felé vezető utazás részei. Legyek hálás ezekért, mert sokkal többet tanulok belőlük, mint a sikereimből.

(11. A sárkányok néha megszelídülnek!)

O. J.: Könyvedet végigolvasva arra gondoltam, teljesen természetes, hogy egy ilyen pozitív „erőterű", a varázslatot ilyen módon meglátó és elfogadó ember kötete is csodás utat jár be. Könyved hosszabb ideje vezető helyeken van a különböző eladási listákon. Számos nagy sikerű könyvbemutató, sok szép élmény van mögötted. Kérlek, ossz meg néhányat az olvasókkal a legintenzívebbek közül!

K. A.: Vekerdy Tamás volt a beszélgetőtársam a budapesti Uránia Filmszínházban tartott könyvbemutatón, Müller Péter is eljött. Ez nekem nagyon sokat jelentett, s az is, hogy novemberben Vekerdy Tamás a Nők Lapjában levő állandó rovatában ajánlotta a könyvemet. De a legjobban az olvasók véleményének örültem, a gyerekekek visszajelzéseinek, hogy szeretik a könyvben is közzétett meséimet. Mivel nem voltam ismert szereplő a magyarországi könyvpiacon, néhány gyűjteményes kötetben jelent meg eddig csak írásom, s ehhez képest a Mesepszichológia kézről kézre, szájról szájra terjedt. Az egyik legérdekesebb jelenet az volt, amikor az IKEA áruházban ültem, hot dogot ettem a barátaimmal a büfében, amikor odalépett egy huszonéves fiatalember, és azt mondta: „Olvastam a könyvet, nagyon tetszett!" Hihetetlen volt, hogy felismert a borítóképem alapján, és az is, hogy bár nem kimondottan ez a korosztály a könyv célközönsége, ő olvasta! Rengetegen írtak levelet, hogy a könyv hatására miben, hogyan változtak. Nemrég egy pedagógustól kaptam gyönyörű levelet. Ezek bármilyen sikerlistánál többet érnek!

O. J.: Ismét idézlek: „Tudom, hogy az erőfeszítéseknek megvan a maguk varázsereje, és hogy az álmaink, vágyaink sohasem képtelenségek - csak van-e bátorságunk hinni bennünk?" Legyen?

K. A.: Legyen! Visszatérek Einstein gondolatára: vagy abban hiszünk, hogy semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy minden az - ez választás, bátorság és kitartás kérdése. Azt látom, tapasztalom, hogy ha kitartunk álmaink mellett, mint a mesékben, megjelennek a váratlan segítőtársak, az erőfeszítés mellett megtörténhet a csoda, a varázslat, szerendipitás, az összekuszálódott szálak kibogozódhatnak, és bár nem azonnal és befektetés nélkül, de gyakran megérkezünk a célhoz. Az én életemben ez működik: 13 éve született meg a meseírás gondolata bennem, és ma már kezemben tarthatom a könyvemet is. Annak ellenére, hogy azt is mondták, egy pszichológus nem írhat meséket. Tündérbogyó ezt a szemléletet képviseli, megtestesítve a belső hangunkat, szimbolizálva az önmagunkban való hitet.

A magyar agykontroll „atyja” holnap este Marosvásárhelyen

A magyar agykontroll „atyja” holnap este Marosvásárhelyen

Holnap este folytatódik Marosvásárhelyen a közkedvelt Nyitott Akadémia sorozat, melynek keretében ezúttal a lenyűgöző előadó hírében álló Dr. Domján Lászlóval találkozhatunk.

Domján eredeti végzettsége szerint belgyógyász, az orvostudomány kandidátusa. Életében a nagy fordulat 1989-ben következett be, amikor Ausztráliában élő, tanárnőként dolgozó nővére elküldte számára Jose Silva Agykontroll című könyvét, a következő szavak kíséretében: „Lacikám, tudom, hogy hihetetlen, mégis igaz.” Domjánt a könyv kíváncsivá tette, és Svájcba utazott, hogy megtanulja ezt a világhírű elmefejlesztő és problémamegoldó módszert. A tapasztaltak annyira lenyűgözték, hogy 1990-ben saját hazájában is elindította az első tanfolyamot. Az elmúlt 22 év során kollégái segítségével közel negyedmillió embernek tanította meg, hogy miként segíthetnek magukon elméjük teremtő erejének kiaknázásával. Az agykontroll azóta töretlen népszerűségnek örvend Magyarországon, a tanfolyamot végzett személyek számos klubot alakítottak, amelyekben időről időre beszámolnak a módszer segítségével elért eredményeikről, és egymást motiválják sokszor meghökkentő sikereikkel.

De hogyan is működik az agykontroll, és mire használható? Az úgynevezett alfa állapotban (melyet az alvás és az ébrenlét határán szoktunk átélni, s melynek elérésére az agykontroll tudatosan törekszik) elménk bizonyos funkciói – a tanulás, az emlékezés, az intuíció és a kreativitás – nagyságrendekkel jobban, hatékonyabban működnek. Éber szinten elérhetetlen kapuk nyílnak meg előttünk. Ha ilyenkor örömmel, szívesen és képszerűen elképzeljük valamely célunkat, akkor olyan biológiai folyamatokat katalizálunk a szervezetünkben, melyek a változások irányába segítenek bennünket.

Milyen eredmények érhetők el így? A skála nagyon széles: sokan arról számolnak be, hogy súlyos betegségükből vagy anyagilag kilátástalan helyzetükből sikerült megszabadulniuk agykontrollal. A legtöbben azonban hétköznapibb sikerekkel büszkélkednek, például, hogy a technika segítségével sokkal jobban működik a memóriájuk, sikerült leszokniuk a dohányzásról, jó állást ajánlottak nekik, vagy harmonikusabbá vált a párkapcsolatuk. Ezekből a hétköznapi sikerekből azonban egy lényegesen jobb minőségű élet áll össze – ahogy az agykontrollosok szlogenje is állítja: „Napról napra egyre jobban.”

Dr. Domján László Európa számos országában és az Egyesült Államokban is rendszeresen tart előadásokat, ám Erdélyben most először találkozhatunk vele – holnap este hét órakor, a Maros Együttes Előadótermében. A kiváló, karizmatikus előadótól megtudhatjuk, mi mindenre vagyunk képesek elménk teremtő erejének segítségével – és hogyan állíthatjuk azt saját egészségünk, fejlődésünk, boldogulásunk szolgálatába.

A helyszínen pszichológiai témájú könyvek széles választéka várja az érdeklődőket kedvezményes áron, és Dr. Domján kérésre szívesen dedikál is.

Az előadásra jegyek kaphatók a Kulcslyuk Könyvesboltban, a Kossuth utca 5. alatt.

A Csíkszeredai Édesanyák Hete című programsorozat keretében május 11-én előadást tartok az érzelmi intelligencia gyermekkori fejlesztési lehetőségeiről. Szeretettel várlak!

Hamarosan!

http://bookline.ro/product/home!execute.action?_v=Kadar_Annamaria_Mesepszichologia_Az_erzelmi_intelligencia_fejlesztese_gyermekkorban_&id=112392&type=22

A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette. Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.

Megjelent a könyvem: Az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztésének lehetőségei óvodás- és kisiskoláskorban

Az érzelmi intelligencia egyik legfontosabb eleme az empátia. Ez a pedagógus munkaeszköze is, amely lehetővé teszi az érzelmi befolyásolást, a diák mimikájának, hanglejtésének értelmezését, a mélyebb üzenet megértését. Bár minden tantárgy keretében valamilyen mértékben megvalósul az érzelmi nevelés és a személyiségfejlesztés, a fő hangsúly az értékelésen, az ellenőrzésen és a teljesítményen van. Az iskolai élet, a hagyományok, a tanórák forgatókönyve, valamint a tanár személyisége is az érzelmi nevelés fontos tényezője.

Az a diák, aki képes lesz mások érzelmeinek felismerésére, odafigyelésre, kapcsolatok teremtésére, akinek van meggyőző ereje, tud konfliktusokat kezelni, együtt tud működni és segítséget tud kérni, képes vágyait késleltetni, kitartani, az megtanulta a legfontosabb leckét, és jelesre vizsgázik. A későbbi siker kulcsa az, ha az iskola képes egyben az élet iskolájává alakulni.

A tanulók érzelmi képességeinek fejlesztésében az iskola és a család játssza a legfontosabb szerepet. Az óvoda, iskola és a család együttműködése akkor sikeres, ha a szülő és pedagógus is elsősorban saját érzelmi képességét fejleszti, empátiával fordul a gyerek felé, bizalmi kapcsolatot alakít ki, segíti a gyerek önismeretének és önbizalmának fejlődését, bátorítja az önérvényesítést és példát mutat az érzelmek kifejezésével és megértésével.

Ehhez próbál segítséget nyújtani ez a könyv is.

Tartalomjegyzék

ELŐSZÓ

1. AZ ÉRZELEM MEGHATÁROZÁSA. FONTOSABB ÉRZELEMELMÉLETEK

2. AZ ÉRZELMEK FUNKCIÓI

3. AZ ÉRZELEM KIFEJEZÉSÉNEK ÉS SZABÁLYOZÁSÁNAK FEJLŐDÉSE KISGYERMEKKORBAN

4. AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIÁVAL KAPCSOLATOS FOGALMAK

4.1. Az intelligencia meghatározása és kutatásának rövid történetisége

4.2. Az érzelmi intelligencia fogalmának megjelenése és kibontakozása

4.3. Az érzelmi intelligencia meghatározásai és mérésének módozatai

4.4. EQ versus IQ

4.5. Az érzelmi intelligenciával kapcsolatos kutatások fejlődése

5. AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA FEJLŐDÉSE

5.1. A kötődés szerepe az érzelmi intelligencia fejlődésében

5.2. Érzelmi intelligencia és a szociálisan kompetens viselkedés

5.3. Az érzelmi és a szociális kompetencia fejlődését befolyásoló tényezők

6. AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA FEJLESZTÉSE

6.1. Az érzelmi intelligencia fejlesztésének szükségessége

6.3. A tréningmódszer jellemzői

6.4. A tréningek érzelmi intelligenciára gyakorolt hatása

7. AZ ÉRZELMI KOMPETENCIA FEJLESZTÉSÉNEK LÉPCSŐFOKAI

7.1. Az érzelmi intelligencia fejlesztése csecsemő- és kisgyermekkorban

7.2. Az érzelmi intelligencia fejlesztése óvodáskorban

7.3. Az érzelmi intelligencia fejlesztése játékkal és mesével

7.4. Az érzelmi intelligencia fejlesztése az iskolában

8. GYAKORLATOK AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA FEJLESZTÉSÉRE

IRODALOMJEGYZÉK

MELLÉKLETEK

Az ÉI képesség és vegyes alapú megközelítései

Goleman ÉI meghatározásának összetevői

BarOn EQI skálái (Bar-On 2002)

Intraperszonális skálák

Interperszonális skálák

Adaptációt felmérő skálák

Stresszkezelést felmérő skálák

Általános hangulati skálák

Rendelhető itt: http://www.abelkiado.ro/hu/konyv/291/az-erzelmi-intelligencia-fejlodese-es-fejlesztesenek-lehetosegei-ovodas-es-kisiskolaskorban/egyetemi-jegyzet

Bagdy Emőke előadása Elengedésről, megbocsájtásról

http://www.e-nepujsag.ro/op/article/az-elenged%C3%A9s-%C3%A9s-megbocs%C3%A1t%C3%A1s 

A nagy titok

Szívsebészeket faggattam igen nagy kíváncsisággal: látják-e a szívben, hogy miért nevezzük, tartjuk ezt a szervünket a szeretet, szerelem, de ugyanakkor a harag és a gyűlölet központjának is. Miért mondjuk annyira kifejezően, hogy meglágyul valakinek a szíve, ha megsajnálja embertársát, vagy megnő, ha nagyon szeret valakit, s összeszorul, megkeményedik, sőt meg is hasad, ha a félelem, a könyörtelenség, a gyűlölet ostromolja. A sebészek hümmögtek, s szavaikból az derült ki, hogy e létfontosságú szervünket valójában egy pumpának látják, amely a vérkeringést, s ezáltal az életet biztosítja a szervezetünkben. A nagy titkot számomra, – amit a legfinomabb árnyalatok érzékeltetésére alkalmas nyelvünk is kifejez –, Bagdy Emőke pszichológus egyetemi tanár árulta el március 16-án este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a Nyitott Akadémia sorozat keretében tartott előadást.

A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia karának megalapítója és elismert professzora az elengedésről és a megbocsátásról szólva kifejtette, hogy az emberi szervezet hogyan válaszol a sértésre, megbántásra, haragra, fájdalomra és a pozitív érzelmekre, szeretetre, kedvességre, jóságra, barátságra. A kétféle érzelemcsoport különböző biokémiai folyamatokat idéz elő bennünk. A lelkünkben hordozott tüskék, – a megkövült harag, a sérelmek feldolgozására és a megbocsátásra való képtelenség, a lemondás, a tehetetlenség, a gyűlölet – olyan fehérjeszerű anyagokat, úgynevezett ligandokat indítanak el, amelyet a saját receptoraikat megtalálva ártalmas biológiai folyamatokat generálnak a szervezetünkben. Mikrobiológiai szinten, a sejtekben elraktározódva pedig testi tünetekben nyilvánulnak meg a magas vérnyomástól, a daganatos, és az autoimmun betegségekig.

Mérgezett állapotban

Nem véletlenül mondjuk, hogy mérges, amikor valaki dühöt, ellenségeskedést, gyűlöletet hordoz magában, azaz mérgezett állapotban van. Erre a leginkább a szívizom és a koszorúerek érzékenyek, amelyek összehúzódnak, nem kap elég vért a szív, s ha a negatív érzés több ideig tart, akár el is halhat (ezt nevezzük infarktusnak). Azt is megfigyelték, hogy a szív, amelyre a harag és a gyűlölet annyira pusztító hatással van, hogyan válaszol a szeretetre. Ha csak beszélünk róla, a szív erei már kitágulnak, ami jótékonyan befolyásolja a vérátáramlást. Míg az orvostudomány azt vizsgálja, hogy mi betegít meg, az egészségpszichológusok azt kutatják, hogy mi tartja egészségben az embert, melyek azok a pozitív tényezők, amelyek a vitalitásunkat serkentik, s az immunrendszert stimuláló örömhormonok termelődését elősegítve fájdalomcsillapító, a jó közérzetet biztosító hatásuk van.

Vállalni a felelősséget

Fontos tehát, hogy ne hordozzunk negatív tartalmú feszültségeket magunkban. Ha ugyanis két ember megsértette egymást és haragot tartanak, láthatatlan negatív erők kötik össze őket, s ez mindaddig fennáll, amíg az egymás közötti feszültséget fel nem oldják. Vonatkozik ez a párkapcsolatra, a családra, a szülő és gyermek viszonyára, s tágabb vonatkozásban, például a népességek, népek egymás közötti viszonyára is. A gének által őrzött információt pedig átörökítjük az utódokra is. Ezért olyan nagy a felelősségünk, miközben egy olyan társadalomban élünk, ahol mind kevesebb az érzelmi híd, ami a kapcsolatok elgépiesedéséhez vezet, s lassan már szinte senki nem akarja vállalni a felelősséget. Holott a lélektan és a kapcsolódó tudományok eredményeinek ismeretében el kellene fogadni, hogy tetteink mellett a gondolatainkért is felelősek vagyunk.

Ne menjen le a nap a te haragoddal

A mentális higiénia azt jelenti, hogy lélekben is rendszeresen takarítanunk kell, hogy sejtjeinket felszabadítsuk az egészséges működésüket gátló szennyeződéstől. Ezt szolgálja a Miatyánk, („Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”), ezt mondja Buddha („Haragod a tenyeredben tartott parázs, téged éget, csak önmagadat pusztítod vele”), s a vallások többsége is azt tartja, hogy „ne menjen le a nap a te haragoddal”. A lelki nagytakarítás eszköze a hívő katolikusoknál a gyónás, s a reformátusoknál a bűnbánó hét.

Minden egészséges ember arra vágyik, hogy kedveljék, tiszteljék, elismerjék, s kedvesek legyenek vele. Ennek ellenére folyton beleesünk az igazság minden áron való megvédésének a csapdájába, a különböző családi konfliktusokba, ahol a testvérek közötti versengés, a ki az úr a házban bizonyításáért való harc, gyermekekkel folyó vita, veszekedés, a szülői erőszak, a megszégyenítés, munkahelyeken érdekkonfliktusok, s a népek között a háborúk, az öldöklés veszi át a vágyott harmónia helyét. Hol-ott tudnunk kellene, hogy a folyamatos sértés bosszúhoz vezet, ami megfertőzi, lehetetlenné teszi a közösségi létet.

A megbocsátás állomásai

A megbocsátás fontosságáról szólva Bagdy Emőke elmondta, hogy nem kegyelmet kell gyakorolni, nem elnézni kell a sértést, nem elég mentséget keresni, s legyinteni sem, hogy borítsuk rá a felejtés fátylát. Az igazi és eredményes megbocsátás azt jelenti, hogy el kell engedni a mások ellen cipelt negatív érzéseket, a haragot, a gyűlöletet, a sérelmet és hasonlóképpen a saját bűntudatunkat, a fájdalmat, bánatot és lelkiismeret-furdalást is. Ez hosszabb időt jelenthet és megtörténik, hogy egy alkalommal nem sikerül.

Aki megvárja, hogy a sértő fél megbűnhődjön, s csak azután oldozza fel, bosszúálló megbocsátást gyakorol, ami általában a szülők kedvelt módszere. Ennél nemesebb gesztusnak tartják a tett jóvátétele utáni úgynevezett helyreállító megbocsátást.

A szülő–gyermek viszonyban fontos, hogy a szülő leszálljon időnként a piedesztálról, kimondja, hogy hibázott, s a gyermektől elnézést kérjen. Ha viszont a gyermek hibázott, a bocsánatkérés után fel kell oldozni, hogy a szidás, a büntetés, a negatív érzések nyomától megszabaduljon.

Hogyan lehet megbocsátani?

Először is ki kell mondani, hogy bocsánatot kérünk, belátjuk, hogy hibáztunk, és meg kell kérdezni a másik felet, hogy miképpen tehetjük jóvá azt, amit ellene elkövettünk – hangsúlyozta az előadó. De mit tehet az, akinek nincs és nem is lesz már alkalma, hogy személyesen találkozzon, levelet írjon annak, akitől szeretne bocsánatot kérni vagy megbocsátani. A választ az előadó szerint a transzperszonális lélektan dolgozta ki. Az elme, a tudat számára egyenértékű lehet a valóság és az is, ha elképzelünk valamit. Gondolatban fel lehet idézni, át lehet élni azt a helyzetet, amelyben elszenvedtük a sérelmeket, s ezeket a beszélő tudat szintjére fel kell hozni és bele kell helyezni az időbe. Fel kell idézni, hogy ki bántott meg és kit bántottunk meg, akitől bocsánatot kell kérni. Az úgynevezett feltárást a másik fél szempontjainak a megértése kell kövesse, miközben végiggondoljuk, hogy miért sértett meg, vagy mi indokolta azokat a tetteit, amiért mi haragra gerjedtünk ellene. És ha nem akarunk megbocsátani? Nos, elemeznünk kell azokat az érzelmeket, amelyek megakadályozzák ezt. Ahhoz, hogy sikerüljön a bosszúról lemondani, olyan eseteket kell emlékezetünkbe idéznünk, amikor nekünk bocsátott meg valaki. A tanulságok segítik a folyamatot. Az elfogadás azt jelenti, hogy beleegyezem, s akár presztízsveszteség árán is elengedem a sértettséget, a haragot, s akarom a megkönnyebbülést. Ha nem sikerült, többször kell próbálkozni, s nagyon kell akarni, hogy eredményes legyen a lelki nagytakarítás. Az elmélyülés szakasza felszabadít, s pozitív lelki és testi következményekkel jár. Könnyebbek lesznek a gondolataink, megnyugvás, béke költözik a szívünkbe, jobb lesz a közérzetünk, s a gyógyulásunk is könnyebbé válik, ahogy mindez Bagdy Emőke példáiból kiderült.

Kipróbálni az ingyengyógyszert

Az önpusztító világ, amelyben élünk, a betegségeket szaporítja bennünk, s a hatalomra vágyó tudós agyfélteke elnyomja az érzelmeket hordozó agyféltekét, amely a szeretet központja.

„Egész világ nem a mi birtokunk; amennyit a szív felfoghat magába, /Sajátunknak csak annyit mondhatunk.” – idézte Vörösmarty halhatatlan sorait az előadó, arra biztatva a Kultúrpalota nagytermét megtöltő népes hallgatóságot, hogy a belső békéhez, a harmóniához csak akkor találhatjuk meg az utat, ha rendet teszünk önmagunkban, amitől körülöttünk is elrendeződnek a dolgok, és más színben látszik a világ.

Az orvosság, amit felajánlott, nemcsak annyit jelent, hogy a pirulát gyorsan bekapjuk. Munkásabb, hosszabb önkezelési mód, de ingyen van, s ha ő mondja, érdemes kipróbálni.

Nyitott Akadémia Bagdy Emőkével Marosvásárhelyen

Két évvel ezelőtt zsúfolt teltház és óriási vastaps fogadta Marosvásárhelyen a magyar pszichológia koronázatlan királynőjeként emlegetett Bagdy Emőkét, aki a népszerű Nyitott Akadémia sorozat keretében érkezett városunkba. Lenyűgöző előadása után a közönség még hetekig emlegette a fantasztikus hangulatot, a professzor asszony kirobbanó temperamentumát és a gazdag szellemi-lelki útravalót, amelyet átadott. Olyan találkozás volt ez, amiből nemcsak tudást, de erőt és életkedvet is lehetett meríteni.

Bagdy Emőke azóta számos megkeresést kapott Erdélyből, hogy jöjjön el újra, hiszen előadásaira sok érdeklődő be sem fért már, akik pedig ott voltak, szeretnék ismét átélni a múltkori élményt. Ennyi kedves invitálást már nem lehetett visszautasítani, így a professzor asszony márciusban újabb erdélyi körútra indul, és 16-án a marovásárhelyi Kultúrpalotában tart előadást. Témája ezúttal: Elengedés, megbocsátás, újrakezdés.

Vajon hogyan éljünk túl egy szakítást, válást, szeretteink halálát? Miként váljunk lelkileg szabaddá? Mit jelent valamit vagy valakit igazán elengedni? Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebzett, becsapott, megalázott, megkárosított bennünket? Egyáltalán miért érdemes megbocsátani – miért nem jobb megoldás mégis a bosszú? Hogyan építsünk rá egy derűs, új lehetőségekkel teli jövőt a csalódásokkal és fájdalmas tapasztalatokkal teli múltra?

Nehéz problémák, melyeknél sokan akár életük végig elakadhatnak – ám nem jó, ha így történik. A lelkünkben hordozott sérelmek megkeseredett, zárkózott emberré tesznek, s így jó eséllyel a jövőnk is épp olyan sötét lesz, amilyen a múltunk volt. A tudomány pedig azt is igazolta, hogy az elengedésre és a megbocsátásra való képtelenségnek a sejtek normális működését befolyásoló biokémiai hatásuk van. Nem véletlen, hogy a daganatos betegségek kialakulásában is nagy szerepük van a kezeletlen, megoldatlan lelki problémáknak.

A mentális higiénia kifejezést szó szerint véve, lelkileg is szükséges tisztálkodnunk, kipucolnunk sejtjeinkből az egészséges működésüket akadályozó hatásokat. Erre pedig van lehetőség, és a tudomány ma már sokat segíthet ebben. Marosvásárhelyen a professzor asszony a tőle megszokott igényességgel, sodró lendülettel és életigenléssel mutatja be, milyen utat érdemes bejárnia annak, aki szeretne békességbe kerülni a múltjával. Élményszerű előadás, amelyről egy kicsit szabadabb és bizakodóbb emberként távozhatunk.

A helyszínen kedvezményes pszichológiai könyvvásár, Bagdy Emőke pedig kérésre szívesen dedikálja műveit.

A március 16-i előadásra jegyek kaphatók a Kulcslyuk Könyvesboltban, a Kossuth u. 5. alatt.