Merész vagy óvatos

"Valamikor merésznek kell lenni,
valamikor óvatosnak,
és az okos ember tudja,
mikor melyiknek."
(Holt költők társasága c. film)

Szeretetnyelv

Ma kérdem Edétől:

-Mi a te szeretnyelved?

Erre ő, habozás nélkül rávágja:

-A csokoládé:)))

Keresztgyerekek

Mátyás és Eszter keresztgyerekeink a festőtáborban készítettek nekem a szülinapomra ajándékot. Egy-egy napraforgós festményt:) Teljesen elérzékenyültem...

Segíteni

Leo Buscagliát, az írót és nevelési professzort egyszer felkérték, hogy legyen zsűrije egy olyan versenynek, amely a leggondoskodóbb gyermeki díj várományosát kereste. A győztes egy négy éves kisfiú volt, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amint a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált ott valójában, a gyermek ezt felelte: „Semmit, csak segítettem neki sírni.”

A lélek szemeivel

Nyolcvanéves korában az argentin író, Jorge Luis Borges meglátogatta Mexikót. A szerkesztője mesélte el nekem, hogy hét nap előadás-, konferencia- és ünnepségmaraton után Borges arra kérte őt egy délután, hogy látogassa meg az azték piramisokat.
A szerkesztő elmondta neki, hogy az utazás nagyon kimerítő, taxival, repülőgéppel és terepjáróval lehet csak eljutni oda. Borges nem tántorodott el szándékától és végül elintéztek mindent, hogy elmehessen Uxmalba.
Borges éjfél körül érkezett meg egy kimerítő nap után. Leült egy X. században épült piramis elé, és mintegy fél órát töltött ott szótlanul. Aztán felállt és megköszönte a kísérőknek a délutánt és a felejthetetlen látványt.
Mint tudjuk, Borges vak volt. Ez azonban nem gátolta a lelkét abban, hogy megértse, mi volt körülötte. (Coelho)

Vekerdy Tamás a Waldorf óvodában

Lélek

Wislawa Szyimborska

Néhány szó a lélekről

Van lelkünk, van.
Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
és mindig. Nap nap után,
esztendő esztendőre is
eltelhet nélküle. Olykor csak a gyermekkor
félelmeiben, rajongásában
telepszik meg egy időre. Olykor csak a felismerésben,
hogy megöregedtünk. Csak elvétve segédkezik
olyan keserves tennivalóknál,
mint bútorokat tologatni,
bőröndöket cipelni vagy
órákig gyalogolni egy szűk cipőben. Űrlapok kitöltésekor
vagy húsdarálás idején
rendszerint szabadnapos. Ezer beszélgetésünkből
egyben ha részt vesz,
és még ez sem törvényszerű,
hiszen többre tartja a csendet. Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
lopva távozik a szolgálatból. Válogatós fajta:
nem szívesen lát minket tömegben,
a fölényért vívott harcunktól és
zavaros ügyeinktől a hideg kirázza. Az öröm s a bánat előtte
nem két külön érzés.
Csupán ha egybekapcsolódnak,
lesz jelenvalóvá számunkra. Bátran számíthatunk rá,
ha végképp elbizonytalanodtunk,
és mindent tudni akarunk. Az anyagi világ tárgyai közül
az ingaóra a kedvence és
a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
ha senki felé nem pillant. Honnan toppan elő s faképnél
mikor hagy ismét, nem árulja el –
ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja. Úgy fest tehát, hogy egyfelől
szükségünk van rá,
de valami okból neki is
szüksége lehet ránk.

Pszichotrillák ajánló, november 4.

Azok az ajánlások szerepelnek itt, amelyek "jazz meg az" miatt a blogról (http://www.erdelyfm.ro/blog/pszichotrilak) kimaradtak.

Könyv: M. Scott Peck - A járatlan út - A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája egy valódi iránytű önmagunk elfogadásában. Ahhoz, hogy életünket értékessé, értelmessé tegyük valamint igazi kapcsolatokat alakíthassunk ki, szükségünk van a szenvedés elfogadására és elviselésére. “A szellemi fejlődés elősegítése érdekében tesszük próbára a problémamegoldás emberi képességét, mint ahogyan az iskolában is tudatosan megteremtett problémák megoldásával fejlődik a gyerekek elméje. Benjamin Franklin mondta: Ami fáj, az nevel. Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják, hogy a problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel kell fogadni őket.” mondja a szerző. Kérdés: megoldani akarjuk őket, vagy sopánkodni felettük? A megoldás útja a “járatlan út”. Induljunk el rajta!

Film: Született feleségek

A mesés hangulatú külvárosban, a Lila Akác közben élnek a született feleségek, akik között akad remek háziasszony, igazi családanya, odaadó szerető. Mindez csak a felszín, mivel számos titok lappang a mélyben. A született feleségek: Lynette, aki feladta állását és főállású anya, négy gyerek anyja, Gabrielle egy hajdani model, akinek dúsgazdag férje van, Susan egyedül neveli gyermekét, mióta férje a titkárnőjével lelépett, valamint Edie, aki egy vérbeli hódító. A sorozat alcíme – Mindenkinek van egy kis takargatnivalója nem véletlen, hiszen mind az öt főszereplőnőnek és sok mellékszereplőnőnek titkai vannak. Nekem nagyon tetszik a narrátor “hangja”, a történetek értelmezése, mint például az alábbi: "A halál elkerülhetetlen ígérete már születésünkkor megpecsételi mindannyiunk sorsát. De mielőtt ez az ígéret betartatik, mind azt reméljük, hogy történik velünk valami. Legyen az gyönyör teli szerelem vagy békés családi élet, esetleg gyötrelmes veszteség, mind arra vágyunk, hogy megtapasztalhassunk valamit, ami értelmet ad életünknek. De a szomorú valóság az, hogy nem minden élet nyer értelmet. Egyesek a számukra ezen a bolygón kimért időt a partvonalon ücsörögve töltik, arra várván, hogy történik velük valami, míg késő nem lesz." Ha nem is történik velünk valami, időnként jó kicsit kikapcsolódni egy “light”-os sorozatfilm mellett, amibe bárhol, bármikor be lehet kapcsolódni, mivel az epizód végéig összekapcsolódik a fejünkben a tőrténet. Én nem nézek sorozatfiulmeket, de ezt bármikor, szívesenJ

Cikk: A kiégés (burn out) a párkapcsolatban (www.lelkititkaink.hu)

Mi is a burn-out? “Burnout (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek” (Freudenberger, 1974).

A burn-out jelei: feszültség, fáradtság, fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, pszichoszomatikus megbetegedések (pl.: magas vérnyomás, táplálkozási zavarok, fekélybetegség), ingerlékenység, cinizmus, kapcsolatok minőségének megromlása, teljesítőképesség csökkenése, az elköteleződés csökkenése, indokolatlan önértékelési problémák, labilissá válás, szorongás, depresszió, rögeszmék megjelenése, elszemélytelenedés érzése.

A burn-out-ról munkahely világában hallunk leginkább és azon személyekre jellemző, akik hosszú időn keresztül feszített tempóban dolgoznak, ami hatással lesz a párkapcsolatra is a jelentős érzelmi és pszichés megterhelés miatt. A párkapcsolati kiégés felemészthet, de akár rávilágíthat a kapcsolat bizonyos hiányosságaira és új energiákat is adhat.

Deep Forest

Vekerdy Tamás a Transindexen

LEGYEN "ROSSZ TANULÓ"

Érzelmi biztonság kell a gyereknek, nem hajsza

http://eletmod.transindex.ro/?cikk=10491

Tanterv

Ezt gondolom a tantervről:

“Tisztelettel gondolunk vissza nagyszerű tanárainkra, de hálát azok iránt érzünk, akik megérintették a lelkünket. A tanterv nagyon fontos, új ismeretanyag, de a melegség életfeltétel a sarjadó növény és a gyermeki lélek számára.”

(Carl Gustav Jung)

Nevelési cél

Amit én a nevelési célról gondolok:

„...a nevelés legnagyobb titka éppen az, hogy -- nem nevelünk.” (Key) mivel „... nem létezik olyan filozófia, meggyőződés vagy alrendszer, amelynek elsajátítására bárkit bátorítanék vagy rábeszélnék. Csak arra vállalkozhatom, hogy az én tapasztalatom pillanatnyi jelentőségét én értelmezzem, és aszerint éljek. És igyekszem másoknak lehetővé tenni és megadni a szabadságot, amellyel a maguk belső szabadságát létrehozhatják, s ezzel a maguk tapasztalatait a maguk számára értelmezzék.” (Rogers)

Vekerdy Tamás pedig ismételten megerősítette bennem annak a gondolatának a létjogosultságát, hogy: "A gyermekközpontú szemlélet lényege: hozzásegíteni a felnövő embert ahhoz, hogy azzá legyen, akivé lehet."

Ez a cél. Szerintem is.

Pay it forward

A jövő kezdete

Ez egyik olyan film, ami meghatározó szerepet töltött be az életemben. Az új tanár társadalomtudomány órán azt a feladatot adja a diákjainak, hogy próbálják meg a világot jobbá tenni. Az egyik kisfiú, Trevor ezt nagyon komolyan veszi és kitalál egy fordított piramisjátékot: három embernek segít és megígérteti velük, hogy ők is hasonlóképpen járnak el.

Hogyan is kell elkezdeni?

"Nehéz dolog. Nem lehet megtervezni. Figyelni kell az embereket. Oda kell figyelni rájuk, hogy megvédhessük őket, mert nem mindig tudják, mi jó nekik. Megjavíthatunk valamit, nem egy biciklit, hanem nagyobb dolgot. Megjavíthatunk egy embert."

A képlet a következő:

És miért?

"Vannak, akik megijednek attól, hogy a dolgok másként is lehetnek, hogy a világ mégsem annyira szar. Vannak emberek, akik annyira hozzá szoktak dolgokhoz, akár rossz dolgokhoz is, hogy nehéz megváltozniuk. És ők feladják. De ha feladják, azzal mindenki veszít."

A gyakorlatban:

A diákjaim kicsit "más" szemináriumi feladatokat is kaptak ebben a félévben. Egyrészt csoportmunka keretében dolgoznak és prezentálnak, másrészt a lényeget keresik az oktatási folyamatban. A személyiség erejét. A Leckék az életről film és a Keddi beszélgetések az életről és halálról, egyik kedvenc könyvem alapján el kellett gondolkodniuk, hogy melyek azok a leckék, amelyet egy pedagógusnak át kell adni a diákjainak.

A Randy Pausch Utolsó tanítás könyvéből kiindulva pedig arra kellett reflektálniuk, hogy melyek a gyerekkori álmaik, mit tesznek ezekért és hogyan kell hitet adni és erősíteni egy pedagógusnak a gyerekekben, hogy az álmaink megvalósíthatóak. A diákok hihetetlenül kreatívan oldották meg a feladatot. Nem titok: még pityeregtünk is órán, annyira meghatóak, emberiek, lélekkel teliek voltak ezek a prezentációk. Igazi leckék az életről, igazi tanítások.

A harmadik gyakorlat a A jövő kezdete (Pay it forward) című filmhez kapcsolódik. Mindenkinek, a maga módján segítenie kell valakinek, tovább kell adnia a jótéteményt. Szavakkal, gesztusokkal, odafigyeléssel, szeretettel. Talán egy kicsit ez az én "pay it forward" mozgalmam, próbálom azokat az értékeket, elveket, mentalitást továbbadni, amiben hiszek...Hiszek abban, hogy a reformok alulról kezdődnek és ha mindenki saját területén, magában kell elsősorban változnia, változtatni, hogy jobbá formáljuk nem az egész világot, hanem csupán a sajátunkat...és a körülöttünk élő emberekét.

Szülinap a Bridget galeriben

Végre együtt a klub:) Avarka, a legfiatalabb tag, aki már eddig két Mesterkurzus előadáson is részt vett. Soha nem elég korán kezdeni:) Ismét megünnepeltük a szülinapomat:) Jó volt a régi emlékeket feleleveníteni...

Januárban, mi csajok, útra kelünk és ismét, a régi szép idők emlékére elmegyünk a Pszichiátriai Kongresszusra Budapestre. Már alig várom:) A felhőtlen nevetések, kalandok, "bridgetes" történetek egy része mind itt zajlott...Avarkát pedig hivatalosan is beavatjuk:)

Reflexiók a Vekerdy előadásról a Népújságban

Kínlódás helyett öröm

Dr. Vekerdy Tamás elôadása mindig egyedi, különleges élményt jelent. Szavait hallgatva jobb, megértôbb pedagógusnak, szülônek és nagyszülônek érezhetjük magunk, s egyben leltárt készíthetünk arról, hogy miképpen váltunk be a felsorolt három minôség valamelyikében.
Hogy honnan ered ez a bensôséges hatás, amely az elsô mondatok után összeköti a közönséggel? Talán abból, hogy a gyermekek számára kért megértô, elfogadó és segítô magatartást sugározza a közönség felé. Nem kioktatni akar életmûvének, munkásságának, tapasztalatainak piedesztáljáról, csak újra meg újra elmondani, hogy a gyermekközpontú családban és a gyermekközpontú iskolában mit kellene tenni, hogy a nevelésben ne a kínlódás, hanem mindkét fél öröme kerüljön elôtérbe.
Ezért is jó, hogy népes közönség volt kíváncsi szavaira a marosvásárhelyi Kulcs Egyesület meghívására Erdélybe elhozott Mesterkurzus második elôadásán a Kultúrpalota nagytermében.
Kik vagyunk, mit hozunk magukkal? E témáról mondta el újra, hogy mindnyájan egy veleszületett énstruktúrával jövünk a világra, s a felettes énünk és az ösztönénünk közötti küzdelemben kovácsolódik ki az egyéniségünk. Az viszont, hogy az "ént" anyagi terméknek vagy a lélek formájában valahonnan érkezô halhatatlan individualitásnak tekintjük, a világnézetünktôl függ.
A kisgyermek "leszívó erô", ezért kell néha felszabadítani az anyát, de óriási örömforrás lehet, ha szülôként nem akarunk semmit tôle, csak elfogadjuk olyannak, ahogy megszületett. A kisgyermeket, aki az anyanyelvet két-három év alatt megtanulja, nem kell fejleszteni, csak azt az érzelmi biztonságot kell megteremteni számára, amelyben érzelmi intelligenciája kiteljesedhet. Ez ugyanis az életben való beváláshoz fontosabb az értelmi intelligenciánál. A szülô és pedagógus dolga az, hogy felismerje: a nyolcféle intelligenciatípus közül a gyermek melyikkel rendelkezik, és segítse, hogy abban teljesedjen ki.
A kisiskolásnak nem otthon kellene délután gyakorolnia, házi feladatot írnia, hanem délelôtt az iskolában, amely a legalkalmasabb idô erre a tevékenységre. A kamasz gyermeket, aki élettani okokból lusta, hisz csont-, hormonális és idegrendszere változóban van, nem lenne szabad megterhelni, az iskola mégis azt teszi. A gyermeket nem kell meggyötörni, hisz minél jobban megôrizzük a neki megfelelô körülmények között, késôbb annál jobban fog teljesíteni. Nem a homogén, az elit iskola az igazán fejlesztô, hanem a vegyes – hangoztatta az elôadó. Az érzelmi intelligencia korlátlanul növelhetô, amit azzal lehetne elôsegíteni, ha a mûvészetek közegében nevelôdne fel a gyermek, amit a régi iskolák tudtak, de a mûvészeti oktatás ma egyre kisebb mértékben van jelen az általános és a középiskolákban.
Magyarországon nagyszerû tanárok vannak, de az iskolarendszer a legnehezebben mozduló társadalmi alrendszer az egészségüggyel együtt. Míg a XX. század elején a gyerekek 3–5 százaléka tanult tovább (és egy százaléka végzett egyetemet), ma ez a szám 97 százalékra emelkedett, miközben az iskolát nem sikerült a megnövelt iskolai népességhez igazítani.
A szülôk pedig sajnos nem élnek azzal a törvény adta lehetôséggel, hogy iskolaszékeket alapítsanak és beleszóljanak az oktatásba – idéztünk néhány gondolatot Vekerdy Tamás elôadásából. A sokoldalú pszichológus kérdésre válaszolva elmondta, hogy megsemmisítené a számítógépes játékokat, s a tévé elé csak a közösen kiválasztott mûsor idején, napi legtöbb 20 percre a szülôvel együtt engedné a kisgyermeket.
Beszélt az alternatív oktatásról, a szívéhez legközelebb álló Waldorf- iskoláról és sok egyébrôl is, amirôl bôvebben a könyveiben, újságcikkeiben olvashatunk. A személyes élmény azonban sokkal több ennél, ezért várjuk vissza Marosvásárhelyre.

(bodolai)

Milyenek voltunk?:)

Elkezdtük felkutatni a képeket, az egyetemi ballagásról. Nekem nincs egy sem, csak a beszédet találtam meg, amit az egyetem befejezésekor mondtam. Amikor megláttam a 10 évvel ezelőtti magunkat, csak egy válasz jutott eszembe arra a kérdésre, hogy milyenek is voltunk. Soványak:)))))

Hétköznapi menyország 4.:)

Még csak ezután jön a hab a tortán:) Szombaton ismét tréninget tartottam, a végén, szokás szerint, jól meg is dícsértük magunkat:) És tényleg, a nyitott, vezetői tréningen olyan új kapcsolatok terentődtek és személyiségek fejlődtek, amivel ismét tettünk egy lépést a szervezeti változás terén.

6-kor, tréning után visszavittük a könyveket a Segítő konferenciáról és a Kulcslyukból a könyveket a boltba, majd elégedetten haza. Ekkor néztük meg a Hétköznapi Menyország filmet, ami ezeket az írásokat ihlette.

Ma reggel meg úgy ébredtem: hiszen én ezt gyakran megélem a mindennapokban. Különösen a héten volt intenzív ez az érzés. Tartozom valahova, vannak barátaim, építő jellegű a munkám, ahol feltöltekezem. A családom, az egy igazi erőforrás, a férjem támogat. Mi kell ennél több? Hálás vagyok, hálát érzek sok mindenért. Ez azért is érdekes, mert gyakran csak a következő cél éltetett és sokszor nem vagyok eléggé hálás mindenért, ami történt velem.

Igy elővettem ismét a hálakövemet (The secret könyv alapján kineveztem én is, már rég, egy hálakövet. Csak elfelejtettem használni).

Vasárnap reggel óráim voltak a távoktatáson. Jó kis csapat gyűlt össze, öröm volt velük dolgozni. Délben, az órák végeztével a szokásos vasárnapi ebédre készülődtem, mikor telefonál anyuka és azt mondja: rendeltem egy tortát, hozzátok el a Continental Hotelbőll. Elmegyünk Edével, a recepción szólnak, hogy a vendéglőben keressük. Belépünk, és...hihetetlen, de igaz.

Még egy meglepetésbuli:)))

Atti is ugyanezt az utasítást kapta, na meg apuka is. Anyuka jól megszervezte, a három Skorpiónak: Atti (nov.5), apuka (nov.15), Anna (nov.3) szervezett még egy meglepetés ebédet. Ott volt mama, meg Timi, és ismét együtt ünnepeltük a szülinapunkat. Hát a meglepetésbuliból nem árt meg a sok, hiába jó!

A paradox az egészben az, hogy én még nem jutottam el odáig, hogy megtartsam itthon a saját születésnapomat, mert meglepetésbuliból meglepetésbuliban találom magam:)))

A "buli láz" a tavaly indult, amikor anyuka meg a tesója Szegedről megszervezték a mama 75 éves születésnapját. Mama kapott tőlünk egy automata mosógépet, ami a buli utáni másik meglepetés volt. Mire hazaért, be volt kötve a fördőbe:) Őt azzal bolondítottuk el, hogy Ede szülinapja van és előtte fel kell jönnie anyukáékhoz, hogy segítsen a csomagok lehordásában. Egész nap készültünk és izgultunk, mint a gyerekek:)

Utána én megszerveztem az Edéét, februárban, ami szintén egy "mestermű" volt, semmit sem sejtett belőle. Csak azon csodálkozott, amikor hazaért a melóból, hogy mit keres a főnöke nálunk, mikor még azelőtt 10 perccel a munkában volt:) A sorban anyuka következett, neki azt mondtuk, hogy a jövendőbeli anyósák szeretnék megismerni és meghívták a Laci csárdába. Itt mi vártuk:)

A tavaly pedig az én meglepetésbulimra is sor került, Sanyó "főnököm" a többi tréner közreműködésével ejtették meg. Ágnes meghívott teázni a Mandalába, ott várt a kis csapat. Mikor visszaidézem az érzést, még most is bizsereg a hátam az örömtől:)

Azóta már lelőttünk egy két meglepetésbuli poént: pl. én az Ágnes férjéét, amikor Norvégiában voltunk, írtam egy sms-t Ágnesnek, hogy minden rendben, majd Endre meglepetésbuliján elmesélem. Endre olvasta el az sms-t, így az elmaradt:)

Most meg jó visszatekinteni erre a hétre. És még hány ilyen volt, amikor a nagy lótás-futásban nem volt idő ezeken elgondolkodni, ezekben az érzésekben elméllyedni. Az egész életem így zajlott, sok történet, hihetetlen történetek. Mi ez, ha nem szerendipitás? (= képesség arra, hogy meglepetésszerűen a legkevésbé se, valószínű dolgokba, eseményekbe botoljunk) Innen a nevem is: Bridget Jones:)

Most meg az érzés, ami eltölt: azoknak a dolgoknak a megbecsülése, amelyek jelen vanak az életemben...Véletlen volt a film és az események egybeesése?A szerendipitás, azaz a mindennapok szerencsés véletlenjeinek csodája beragyogta a hetemet...

Atti holnap visszautazik Milánoba, mi meg Mesterkurzus előadásra készülünk. Zajlik az élet. Ugyanúgy, mégis másként...Az érzések változtak. Mindez ajándék, folyamatos ajándék. Nemcsak születésnapi...

Hétköznapi menyország 3.:)

Még mindig nincs vége a hétnek:) Éjjelente egy személyiségfejlesztő akkreditációs dosszié anyagát írogattam, valamint az új kötetünk tartalomjegyzékét készítettem, felváltva, úgyhogy reggel külön programot kellett szánjak a szemeim kiegyenesítésére:) Duplakávééé:)

Közben pénteken hazajött a tesóm Milánóból és anyumék meg az "anyósáék" meglepetésbulit szerveztek. Ez volt a héten a második:) Persze, nem lepődtek meg, hogy 3 percet késtünk róla Edével, mert később fejeződött be a workshop, de a pezsgőkoccintást elkaptuk:) Egyik torta finomabb volt, mint a másik.

Az már egy hétköznapi menyország, hogy ilyen családom és szüleim vannak. Elfogadnak, az összes skorpiós hülyeségünkkel: engem s Attit.

Figyelmesek, érzékenyek, tudnak gyerekként örülni és minket kincsként kezelnek, szeretnek. Feldíszitették a lakást Timivel, a "kedvenc sógórnémmal:)", elbújtak, meglepetést szereztek. Egész kis koromból hatalmas ünnepként élnek benem a szülinapjaim. Ahogy megadták ennek a módját, az ünneplésnek, az ajándékoknak, a figyelemnek, mindig is egyik legfontosabb erőforrás lesz az életemben. Én is így próbálom továbbadni ezt a szeretteimnek.

Konferencia után pedig megérkezett a Mesterkurzus csapat egy része és elhoztak nekem egy réges-rég óta áhított dolgot: egy Klimt festményt. Méghozzá a kedvencemet, az anyást a gyerekkel:) Külön köszönet Péteréknek az utánajárásért:) Igy most 3 darabos lett a gyűjteményem:) Meglepetésbuli után még egy fantasztikus élmény:) Kimerülten és maximális elégedettségeel dolgoztam tovább éjjel:)

To be continued:)

Hétköznapi menyország 2.:)

Múlt hétfőn tréninget tartottam, ismét tettünk egy lépést a csapatépítés, kommunikációfejlesztés folyamatában. És az utolsó lépést is egyben. Befejeződött egy olyan tréningsorozat, amiben egy cégtől közel 100 ember vett részt, 10 csoportban. Kiváncsian várom az eredményeket, a fejlődést. Közben én is folyamatosan fejlődök és ahogy telnek a tréningek, egyre hálásabb vagyok azért, hogy ez a munkám. Feltöltődöm energiával. Ez számomra egy hétköznapi menyország:)

Ezek után mit sem sejtve átballagtam a Kulcslyukba, gyűlésezni Ágnessel és Iringóval, a Kulcs jövőbeli alkalmazottjával kapcsolatban, aki szintén egy volt diákunk lesz, Timi. Aztán sorban jelentek meg az emberkék, "kulcsosok" és hirtelen egy születésnapi meglepetésbuli kellős közepén találtam magam. Egy nappal a szülinapom előtt:) Imádom a meglepetésbulikat, szervezőként és résztvevőként is:)

Ágnes tortát is sütött és olyan kis személyes ajándékokat kaptam, hogy teljesen elérzékenyültem hazafele. Nagy boldogan menteltünk Edével, közben Vekerdy plakátokat ragasztottunk. Elkaptak a rendőrök. Egy fél órát szimpátiát nyertem "in live", mivel Ede jól beolvasott nekik én meg simítottam, ahogy lehetett a helyzetet. Nem volt nálam az engedély a Polgármesteri Hivataltól a plakátolásra, elfelejtettem magammal vinni. Végül jól összebarátkoztunk, a fiúk kezet fogtak, vicceltünk még egy kört és barátságosan elbúcsúztunk egymástól:) Erről nincs fotó:)

Aztán jöttek az órák a héten kedden és szerdán, egyre jobban meglepnek az első és másodévesek a kreatív szemináriumokkal. De erről majd máskor.

Szerdán Trilláztunk majd AlterNative, Kaméleon film. Csütörtök-péntek-szombaton könyvkiállítás és Segítő Konferencia, mindkettőn Kulcslyuk standdal szerepeltünk, közben az új "alkalmazottunk" a boltban árult. Jó volt hallani a pozitív visszajelzéseket és látni azt, hogy beindult a boltocska itt is, ott is, amott is:) Na meg a Vekerdy jegyek is jól fogytak:) Feldmárt látni, hallani is egy külön élmény volt. Kis, hétköznapi menyországok:)

Ami még egy nagyon hétköznapi menyország élmény volt, az az a workshop, amit Júliával, egy volt diákommal tartottunk. Mi, mint vezetők, Ágnes pedig egyik csoporttag volt, aki szintén volt diák, kollega viszonyból alakult át barátnővé.

A pedagógus-diák kapcsolat mint megtartó háló volt a téma, kiindulópontja pedig Júlia államvizsgadolgozátnak az eredményei, amit tavaly vezettem a Sapientia egyetemen.

“Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt” (Antoine de Saint-Exupéry), így hangzott a workshopunk mottója. Kis papírcsónakokat készítettünk, amiket vízre bocsájtottunk a kendőtengerben...

Közben merengtem és rádöbbentem arra, hogy valójában nincs is igazi tanár-diák viszony, hanem csak egy olyan érdekes interakció, ami kicsit ilyen:

"Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk.
Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk.
Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják.
Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk."
(Richard Bach)

Hol diák vagy, hol tanár és legtöbbet a diákjaidtól tanulhatsz...“Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott.”(Paulo Coelho) Végkövetkeztetésként: “Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül.” (Galileo Galilei)

És: büszke vagyok a tanítványaimra:)